Európa-liga: Lovrencsics az FTC-szurkolóknak is üzent

A magyar válogatott futballista szerint nagyon fontos meccs vár a Fradira.

Forrás:

Csütörtök este nagyon fontos mérkőzés vár a Fradira. A zöld-fehérek a litván Suduvát látják vendégül, a meccs tétje az Európa-liga csoportköre. A párharc első felvonása 0-0-s döntetlennel zárult, így még mindkét gárda reménykedhet. Honlapunkon már korábban beszámoltunk arról, hogy mindkét csapat gőzerővel készül a sorsdöntő ütközetre. 

A Fradi hétvégi bajnokija elég rosszul sikerült, hiszen a Puskás Akadémia otthonában 4-1-es vereséget szenvedett Rebrov alakulata. Lovrencsics Gergő a Pancho Arénában kiment a Fradi Táborhoz a lefújás után. A magyar válogatott játékos szerint a drukkerek buzdítására óriási szükségük lesz csütörtökön is.

"Nagyon nagy pluszt jelent a hazai pálya, egy fantasztikus szurkolótábor áll mögöttünk.

Szeretnénk boldoggá tenni őket, hiszen ez azt jelentené, hogy elértük a célunkat és mi is boldogak lehetünk. A nehéz pillanatokon átsegít majd a hangulat, a stadion atmoszférája.

 

Azt kérjük tőlük, hogy ugyanolyan lelkesen és sportszerűen buzdítsanak minket, mint eddig. Az első perctől az utolsóig mindenkire szükség lesz, mert ez csak együtt sikerülhet!" - vélekedett Lovrencsics.

Lovrencsics azzal is tisztában van, hogy mekkora lehetőség kapujában állnak. Úgy véli, az év legfontosabb mérkőzése vár a Ferencvárosra.

"Teljes elánnal készülünk, hiszen az elmúlt 15 év legnagyobb meccse előtt állunk. Tudjuk, mekkora lehetőség ez a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak. Mindent megteszünk a győzelemért, ez a kötelességünk.

Az év legfontosabb mérkőzése vár ránk, az EL kapujában állunk, mindenkinek meg kell szakadni a pályán, a szívünket, lelkünket ki kell tenni. Harcot várok, mindegy, hogyan, de tovább kell jutnunk" - zárta mondandóját Lovrencsics.
 

Legfrissebb híreink