nb1.hu

Európa-liga: komoly gondja van Rebrovnak

Bátor Fradit ígér az ukrán mester.

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros labdarúgócsapata támadó szellemben lép majd pályára csütörtökön a vendég CSZKA Moszkva elleni mérkőzésen az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában.

"Féltávnál ne tegyünk úgy, mintha az ellenfél rossz csapat lenne. Az oroszok rosszabb eredményeket értek el, mint amit a játékuk alapján megérdemeltek volna" – mondta az ukrán szakember a riválisról.
    
Rebrov kiemelte, hogy látta a CSZKA legutóbbi két találkozóját, melyeken legyőzte az UFA-t az Orosz Kupa nyolcaddöntőjében és 1-1-es döntetlent játszott az éllovas Zenittel a bajnokságban. Szerinte egyik meccsen sem játszott támadó felfogásban a gárda.
    

A tréner arról is beszélt, hogy fejében már megvan a kezdő 11, de most nem volt nehéz dolga, mivel mindössze 16 bevethető játékosa van. Legfontosabbnak azt tartotta, hogy együttese képes legyen reagálni arra is, ha a moszkvaiak visszahúzódnak és arra is, ha éppen letámadnak.
    

"Erős bajnokság az orosz, éppen ezért az ellenfél is erős" – mondta Isael, a Ferencváros brazil légiósa, aki másfél évet futballozott a Krasznodarban.
    
Isael szerint az elmúlt három hétben hozzászoktak, hogy háromnaponta kell pályára lépniük, ezúttal öt nap telik el a két mérkőzésük között, így kipihenten és felkészülten várják az összecsapást.
    
A négy pontjával harmadik Ferencváros csütörtökön 21 órától fogadja a pont nélkül sereghajtó CSZKA Moszkvát, amely vereséggel már biztosan nem juthatna tovább a spanyol Espanyolt és a bolgár Ludogorecet is magában foglaló csoportból.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC