nb1.hu

Európa-liga: győzelmi kényszerben vannak a Fradi ellenfelei

Fontos meccset rendeznek Moszkvában.

A Fradi-Ludogorec mellett a CSZKA Moszkva az Espanyolt fogadja az Európa-liga H-csoportjában. Mindkét együttest fűtheti a bizonyítási vágy Oroszországban, hiszen a CSZKA az első körben komoly pofont kapott a Ludogorectől, míg az Espanyol botladozik hazája bajnokságában. Premiert láthatnak a stadionba kilátogató szurkolók, hiszen a két gárda még nem találkozott egymással.

 

"Nagy szükségünk van a győzelemre. Szeretnénk örömet okozni a drukkereinknek. Szerencsére nagyon ambíciózus játékosaim vannak, akik tudják, milyen fontos mérkőzés vár rájuk. Egy nagyon agresszív és gyors CSZKA Moszkvára számítok. Fontos lesz, hogy a fiúk segítsenek a társaiknak a szorult helyzetekben" – fogalmazott David Gallego, az Espanyol mestere. 

 

Gallego legénysége hét fordulót követően a 18. helyen szerénykedik a spanyol bajnokságban. Az egylet csupán öt pontot szerzett eddig, vagyis nem úgy sikerült a rajt, ahogy tervezték. Az El-ben a Fradi is meglepte őket, a barcelonai összecsapás 1-1-es döntetlennel zárult. 

A statisztika sem az Espanyol sikerét vetíti előre, hiszen a CSZKA Moszkva eddig veretlen spanyol csapatokkal szemben hazai pályán, a mérleg két győzelem és három döntetlen.

A CSZKA bajnoki teljesítményét nem érheti kritika, ugyanis a moszkvaiak vezetik a bajnokságot 11 játéknapot követően. A drukkerek mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek, mivel a Ludogorec otthonában 5-1-es vereséget szenvedtek Viktor Goncharenko fiai. 

"A Ludogorec elleni fiaskó után egyből a szurkolóink jutottak az eszembe, akiktől szeretnék elnézést kérni. A legfontosabb feladatunk, hogy ezúttal kiszolgáljuk a drukkereket. Nem jelenteném ki, hogy az Espanyol a csoport favoritja. A Ludogoreccel és a Fradival is számolni kell" – nyilatkozta Konstantin Kuchayev.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC