nb1.hu

Európa-liga: elveszítette két alapemberét a Fradi csoportellenfele

Hivatalos bejelentés.

Két meghatározó játkosát, Patrik Schicket és Karim Bellarabit is hetekre elvesztette a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayer Leverkusen.

A cseh és a német támadó egyaránt vasárnap a Köln elleni 2-2-es döntetlennel zárult Bundesliga-mérkőzésen sérült meg, előbbinek a bokájával, utóbbinak a combhajlító-izmával vannak problémák.

A klub hétfői közleménye szerint a szakvezetés bízik benne, hogy a november közepén esedékes válogatott szünetet követően újra számíthat a futballistákra.

Schick a szezon eddigi részében a Ferencvárossal azonos Európa-liga csoportban szereplő gyógyszergyáriak egyik legjobbja volt, a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság társgólkirálya – aki az utolsó Puskás Arénában rendezett mérkőzésen, a hollandok elleni nyolcaddöntőben is eredményes volt – kilenc bajnokin nyolcszor talált be, amivel Robert Lewandowski és Erling Haaland mögött harmadik a góllövőlistán.

A Bundesliga negyedik helyén álló Leverkusen szerdán a Német Kupa második fordulójában a Karlsruhét látja vendégül. A Ferencvárost az Európa-liga csoportkörének első fordulójában 2-1-re legyőzte, majd december 9-én vendégeskedik a Groupama Arénában.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC