Európa-liga: Bódog és a csapatkapitány összhangja

Listavezető ellen készülnek.

Forrás:

 

Megvan az összhang Bódog Tamás és Hidi Patrik között - jelezte a klubhonlap. Hidi ugyanis arról beszélt, (ellenféltől függetlenül) örül annak, hogy hazai pályán játszhatunk az Európa-liga selejtezőjében, majd vezetőedzőnk is ezt emelte ki elsőként.

„Mindenféleképpen jó, hogy itthon játszhatunk, ez az ellenfél személyénél is fontosabb volt számunkra – hangsúlyozta Bódog Tamás. – Az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot, volt már kilenc meccsük, szóval játékban vannak, és természetesen alaposan felkészülünk majd a párharcra, hogy megtaláljuk a gyenge pontjaikat. Nem becsüljük le a riválisunkat, nehéz csatára számítok, de szeretnénk továbbjutni. Ennél többet viszont egyelőre nem beszélnék az Európa-ligáról, hiszen az augusztus 27-i találkozó előtt van még két bajnokink, jelenleg az élvez prioritást és az tölti ki minden időnket. Elsőként a PAFC elleni szezonnyitó, utána pedig jöhet a többi feladat!”

 

Európa-liga: szerencsés Honvéd, Nikolics intelme - reakciók - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink