nb1.hu

Élő közvetítés a Videoton-The New Saints mérkőzésről

Székesfehérvár - Hosszabbítás után ment tovább a Videoton!

Bobál Gergely a Wolfsburg játékosa lesz! Csakis a továbbjutás lehet az elfogadható a magyar bajnok Videoton labdarúgócsapatának, amely a walesi The New Saints együttesét látja vendégül a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján. Múlt kedden a fehérváriak felejthető produkciót nyújtottak a szigetországban, ugyanakkor Gyurcsó Ádám góljával rendkívül értékes, 1-0-s győzelmet arattak.  A Videoton szombaton vereséggel rajtolt az OTP Bank Ligában, ami viszont még ennél is nagyobb fejtörést okozhat a francia szakembernek az az, hogy az 1-0-ra elveszített összecsapáson tanítványainak még helyzetei sem igazán voltak. Magyar-román: augusztus 3-án kezdődik a jegyárusítás 
fotó: vidi.hu 

A Loki és a Skonto edzője is támadófocit ígér

 Bajnokok Ligája-selejtező Videoton FC-The New Saints 1-1 (0-0, 0-1, 0-1)Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3330 nézőJátékvezető: Nerijus Dunauskas (litván) Videoton: Danilovics – Szolnoki, Juhász (Vinícius, 66.), Lang, Fejes – Luijckx (Simon Á., 87.) – Gyurcsó, Trebotic, Pátkai, Oliveira – Ivanovszki (Kovács I., 56.). Vezetőedző: Bernard Casonicserék: Gábor (kapus), Vinícius, Heffler T., Maréval, Kovács I. Koltai, Simon Á. TNS: Harrison – Spender, K. Edwards, Rawlinson,Marriott – Mullan, Finley, Seargeant (Williams, 72.), A. Edwards, Cieslewicz (Quigley, 66.) – Wilde. Menedzser: Craig Harrisoncserék: Mullock (kapus), Baker, Draper, Williams, Reed, Darlington, Quigley Az első mérkőzésen: 1–0 Gól.: Gyurcsó (107.) ill. Williams (78.)Sárga lap: Trebotic (16.), Oliveira (88.) ill. Edwards (92.)Piros lap: Finley (118.)   122. perc: A játékvezető lefújta a mérkőzést, a közönség továbbra is fújol. Aki nem ismeri az eredményt azt hihetné, hogy a Videoton esett ki. Folytatás a jövőhéten, amikor a székesfehérvári csapat a BATE Boriszov gárdáját fogadja majd a Sóstói Stadionban. 120. perc: Két perc lesz a hosszabbítás 118. perc: Finleyt törlesztés miatt kiállította a játékvezető. 116. perc: Szolnoki 30 méterről, laposan a jobb alsó mellé lőtt. 115. perc: Wilde fejelt 6 méterről, óriási helyzetben fölé, de a játékvezető közben lest jelzett. 110. perc: Pátkai készített le egy labdát Oliveirának, aki 11 méterről lőtt, blokkolták a próbálkozást. 107. perc: Gólt szerzett a Videoton! Gyurcsó kapott labdát a baloldlon, megcsinált egy cselt befelé, majd 11 méterről nagy erővel a rövid alsó sarokba lőtt 1-1. 106. perc: A TNS kezdte az utolsó felvonást!  105. perc: Vége a hosszabbítás első felvonásának! 101. perc: Jelen pillanatban úgy néz ki, mintha kézilabdameccs lenne. A támadó csapat (Vidi) körbepasszolja a védőfalat, és keresi a területet. Egyelőre kevés sikerrel. 97. perc: Oliveira cselezett befelé a baloldalról, majd a rövid alsót célozta meg, de a labdája az oldalhálóban kötött ki. 93. perc: Gyurcsó tekert a bal felső fölé 23 méterről, szabadrúgásból. 92. perc: Edwards kapott sárga lapot Kovács István buktatásáért. 91. perc: A Videoton kezdte a hosszabbítást!   94. perc: A játékvezető lefújta a mérkőzést! Következik a hosszabbítás! 92. perc: Kovács István cselezte be magát a tizenhatoson belülre, visszagurított Gyurcsónak, aki kapura lőtt, de a gólvonalon kivágta egy védő. 90. perc: A játékvezető 4 percet hosszabbít! 88. perc: Oliveira csinált meg egy cselt a tizenhatoson belül, de ahelyett, hogy továbbvite volna a labdát, inkább bevállalt egy műesést. Sárga lap! 87. perc: Szűrőt hoz be a pályára Bernard Casoni. Luijckx helyére Simon Ádám érkezett! 86. perc: Kovács István lőtt 20 méterről, Harrison kezéből kipattant a labda pont Oliveire elé, aki ahelyett, hogy lőtt volna, megpróbált cselezni. 82. perc: Gyurcsó szöglete után Oliveirához pattant a labda, aki 16-ról egyből lőtt, blokkolt egy védő. 78. perc: Ilyen a világon nincs, megszereztea vezetést a walesi csapat! Spender jobb oldalról laposan betett labdájára Williams érkezett és az üres kapuba passzolt 0-1 77. perc: Szolnoki lapos labdáját Pátkai vette át 12 méterre a kaputól, jobbal lőtt, ketten is belevetődtek a próbálkozásba. 76. perc: Továbbra sincs gól, de a Videoton újra átvette a játék irányítását. 72. perc: Seargeant helyére Williams érkezett a vendégcsapatban. 69. perc: A Videoton játékosai a védőharmadban passzolgatnak. A hazai közönség ismét rázendít a füttyszóra. 66. perc: Cieslewicz helyére Quigley érkezett a vendégeknél, míg a Videotonban Vinícius váltotta a megsérült Juhász Rolandot. 64. perc: A Videoton kezdeti rohamai alábbhagytak. Szerencsére a walesi csapat se nyom ijesztően, de egy gólt bármikor találhatnak. 60. perc: Juhász Roland sérülés miatt lejött a pályáról, hogy ápolhassak, de közben szögletet rúgott a TNS. Az élesen belőtt labdát Wild fejelte a kapu jobb oldalába, de szerencsére Szolnoki gólvonalon menteni tudott. 58. perc: Seargeant ívelt a Vidi kapuja elé egy szabadrúgást, Wilde fejelt mellé 10 méterről. 56. perc: Kovács István érkezett Mirko Ivanovszki helyére a Videotonba. 55. perc: Trebotic lőtt 22 méterről, de Harrison szögletre ütötte a bal alsóba tartó labdát. 54. perc: Finley kapott indítást a jobb oldalon, beadásra készült, de hatalmas luftot rúgott. 52. perc: Oliveira lőtt 17 méterről jobbal, Harrison tolta fölé a labdát. 51. perc: A Videoton tiki-takázott a TNS tizenhatosán belül,Treboticban akadt el a támadás, aki 14 méterről lövés helyett megcsinált egy cselt, majd bemutatott egy műsesést. 47. perc: Fejes lapos beadása után Gyurcsó elé került a labda, ballal lőtt 14 méterről, belevetődtek a próbálkozásba. A szögletből nem tudtunk veszélyeztetni. 46. perc: A TNS kezdte a második félidőt.   45. perc: Vége az első félidőnek! A székesfehérvári közönség hangos füttyszóval díjazza a csapat eddig mutatott teljesítményét. 43. perc: Edwards ívelt a Videoton kapuja elé, Danilovics lehúzta a labdát. 40. perc: Oliveira kevergetett a baloldalon, majd két csel után remekül nyeste középre a labdát, ami pontosan Ivanovski fejére érkezett, azonban a Vidi támadója öt méterről Harrison kezébe fejelt. A Videoton Ultrái a nyáron távozó Nikolcs Nemanja nevét kezdik skandálni! 38. perc: Szolnoki jobb oldali beadását Ivanovski vette le, majd eegy pattanás után kapura húzta. Harrison védeni tudott, de a kipattanóra Gyurcsó érkezett, azonban a magyar válogatott szélső nem tudta elpasszolni a kapus mellett a alabdát, aki remekül zárta a szöget. 34. perc: Ivanovszki cselezte le magát az alapvonalig, laposan középre adott, Oliveira belepiszkált az ötös sarkánál, Harrison védett.  31. perc: Gyurcsó tekert a jobb kapufa mellé egy szabadrúgást a tizenhatos sarkáról. 29. perc: Egy walesi szabadrúgás után Wilde szabálytalankodott a Vidi kapuja előtt, kifelé járt szabadrúgás. 26. perc: Gyurcsó szöglete után Spender csúsztatta ki a labdát az ötösről. 24. perc: Wilde lőtt 22 méterről, jobbal a jobb alsó mellé, de Danilovics rajta volt a labdán. 19. perc: Szolnoki jobbról érkező beadása volt magas az érkező Pátkainak. 16. perc: Trebotic állította meg szabálytalanul a walesi kontrát, sárga lap. 14. perc: Gyurcsó ívelt fel egy labdát, Pátkai visszatette az érkező Oliveirának, ő pedig 17 méterről a jobb alsó mellé lőtt.  11. perc: Mullan lépett ki és lőtt ziccerben mellé, de az asszisztens lest jelzett. 9. perc: Gyurcsó Ádám baloldali beadását Fejes András húzta kaputa hanyatt dőlve, de a walesi kapus, Harrison elérte a labdát. 8. perc: Szolnoki Roland óriási beadobásába Juhász Roland fejelt bele, de nem volt veszélyes a próbálkozás. 4. perc: Wild kapott indítást a jobb oldalon, lerázta Lang Ádámot, majd éles szögből kapura lőtt, de Danilovics szemmel követte a veszélytelen próbálkozást. 3. perc: Egyelőre a walesi csapat térfelén folyik a játék, de helyzetet még nem alakított ki a Videoton. 1. perc: A Videoton kezdte a mérkőzést!

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC