nb1.hu

Élő közvetítés a magyar válogatott hazaérkezéséről

Budapest – Fieszta, koncertek, nyilatkozatok. Rengetegen a Hősök terén! FOLYAMATOSAN FRISSÜL!

20.50: Így szólt a Nélküled, Rakónczai Imre és a szurkolók tolmácsolásában.

 

 

 

 

 

 

20.48: Németh Krisztián legutóbbi Facebook-bejegyzése.

 

 

 

 

20.00: A tömeg még bulizik a Hősök terén, a válogatott játékosai nemrég hagyták el a színpadot.

 

 

 

 

 

19.13: Zászlóerdő és a Himnusz!

 

A közönség még élteti a csapatot, de a bulinak hivatalosan vége. De előtte még megénekeltették a népet, ismerős szurkolói rigmusok töltötték be a teret.

 

 

 

 

19.03: Rakonczai Imre, a válogatott zenésze adja elő produkcióját a színpadon. Az Ismerős Arcok dalát a válogatott játékosai együtt éneklik a tömeggel. Utána a Soho Party tolta.

 

 

 

 

19.01: Király Gábor kijelentette, még szeretné élvezni ezt a hangulatot, majd pár nap pihenés és gondolkodás után döntene arról, hogy folytatja-e a pályafutását a magyar válogatottban. Mint mondta, van elképzelése, de erről még nem beszélne.

 

 

18.58: A szövetségi kapitány monológja

 

„Elképesztő volt, mindig jobb és jobb teljesítményre voltunk képesek, köszönet, hogy eljöttetek. Most egy újabb feladat áll előttünk, reméljük, hogy ezt a biztatást a vb-selejtezőkön is megkapjuk. Ígérni nem tudok semmit, de mindent meg fogunk tenni!”

 

 

18.55:  Dzsudzsák Balázs beszéde alatt megőrült a publikum.

 

A játékosok közül a csapatkapitány beszélt, akinek a kezdő, köszöntő szavait hatalmas üdvrivalgás fogadta. A cséká többször is hangsúlyozta, a szurkolók szeretete nélkül nem lehettek volna ilyen sikeresek, kijelentette, mindig, minden fejleményről értesültek. Hozzátette, örül neki, hogy sikerült hozzájárulniuk ahhoz, hogy boldog legyen,  azt szeretné, ha ez a pozitív energia jellemezné a továbbiakat is. Sajnos tragédia is vegyül az ünneplésbe, meg kell emlékeznünk Eisemann gyúróról és Fülöp Marciról, akik nem lehetnek itt velünk.

 

 

18.47: Böde Dani pohár pezsgővel ment fel a pódiumra és azt a szurkolók irányába megemelve jelezte, mennyire tiszteli őket.

 

 

18.40: Már jóval többen vannak, a válogatottat hatalmas örömmel fogadta a tömeg. A játékosokat egyenként hívják fel a pódiumra.

 

 

 

 

18.07: Senkit nem engednek a motoros zsaruk a válogatott buszainak közelébe. A két busz mögött hatalmas sor állt össze az M0-son, tudtuk meg az M1 közvetítésében a menetet követő motorostól. Kb. 3000-en várják a csapatot a Hősök terén. A Dózsa György út és az Andrássy is le van zárva, a Dózsán is állnak az emberek.

 

 

17.55: A remek felvétel szerint már a csapat is boldog végre, nem csak a szurkolók!

 

 

 

 

17.53: Így érkezett meg a gép!

 

 

 

 

 

17.50: A Hősök terén már közel kétezren várják a válogatottat.

 

 

 

 

 

17.46:  Bernd Storck szövetségi kapitány is elmondta a magáét.

 

 

Versenyképesek vagyunk nemzetközi szinten és láthatjuk, hogy milyen irányba kell tovább fejlődnünk – mondta Bernd Storck. A szövetségi kapitány megköszönte az MLSZ-nek is, hogy hosszú edzőtáborozáson készülhetett a csapat Ausztriában.

 

Fontosak voltak a Horvátország, Elefentcsonpart és Németpország elleni felkészülési mérkőzések, amelyek megalapozták az Eb-n elért sikereket – mondta Storck, aki szerint ki kell jutnunk a vb-re.

 

Meglátjuk, milyen szintet érünk el addig, időt kell hagynunk a játékosoknak – mondta a szövetségi kapitány. Fontos lenne a magyar klubok nemzetközi sikere is, hogy a játékosoknak legyen minél több tapasztalatuk ott is, mert ez nélkülözhetetlen a további fejlődéshez.

 

 

 

 

17.42: Gera Zoltán és Király Gábor már válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

Király Gábor a toleranciát emelte ki. "A csapat félre tett minden apró dolgot, csak a sikerre koncentrált."

 

Gera Zoltán is ezt erősítette meg: "Nagyon jól sikerült a felkészülés, sokat dolgozott a csapat. Nem volt semmilyen feszültség a csapaton belül, pedig az előfordulhat a több hetes felkészüléskor. 23 játékos egyformán jó volt, ez adta a csapat erejét."

 

Szerinte fantasztikus élmény volt Nizzába megérkezni is. "Remekül volt, vagyis jól van megszervezve az Eb. Az első napjától az utolsóig minden percét élveztük, edzéssel, mérkőzéssel, utazással."

 

Gera most bízik abban, hogy jönnek a vébék és az újabb Eb-k. Gerának nagy élmény volt, hogy itthon és Franciaországban is ünnepeltek a magyarok. "Köszönjük mindenkinek, ezek felejthetetlen élmények egy játékos számára."

 

 

 

17.29: Itthon a csapat!

 

 

 

 

 

17.22: Az MTI felvétele még az indulás előtt, Franciaországban készült.

 

 

 

 

 

17.16: Még a reptéren lesz egy rögtönzött sajtótájékoztató. Folyamatosan jelentkezünk majd a legfrissebb észrevételekkel. Közben a gépből elsőként Bernd Storck lépett ki.

 

 

17.12: Leszállt a gép, a tűzoltók vízsugárral köszöntötték a küldöttséget.

 

 

17.10: Megbénított a válogatott egyik szurkolójáról készített fénykép. A szeretet, a lelkesedés, a fanatizmus és a szenvedély négyese mindent legyőz. Részletek a linkre kattintva olvashatók.

 

 

 

 

17.05: Reakciók a Magyarország-Belgium mérkőzésről. Részletek a linkre kattintva olvashatóak.

 

 

17.00: Bármelyik pillanatban landolhat a válogatott gépe a repülőtéren.  

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC