nb1.hu

Elképesztő, mire jött rá a Malmö edzője a Vidi elleni meccs előtt

Ha nem mondja, ki nem találja senki.

A Vidi FC múlt kedden idegenben 1-1-es döntetlent ért el a Malmö ellen, a visszavágó kedden 20 órakor kezdődik a felcsúti Pancho Arénában. Csapatának javítani kell helyzetkihasználásán a Vidi elleni BL-selejtező visszavágóján – véli Uwe Rösler, a Malmö vezetőedzője. Mint ismeretes, 1-1
 
„Gólt kell lőni a továbbjutáshoz” – emelte ki a német trénere Felcsúton, a Pancho Arénában tartott sajtótájékoztatóján. A szakember azt mondta, felkészültek a mérkőzésre, de hangsúlyozta: a továbbjutáshoz mindenképp gólt kell lőni. Ha a mérkőzésen a fehérvári csapat kerülne előnybe, akkor még inkább gólra törően kell játszaniuk.
 
A tréner hozzátette: a sérült, a múlt heti mérkőzésen le is cserélt izlandi válogatott középpályás Arnór Ingvi Traustason nem tartott a csapattal. A szintén sérüléssel bajlódó Behrang Safari, Carlos Strandberg és Rasmus Bengtsson állapotával kapcsolatban azonban úgy nyilatkozott, mindhárom játékos elutazott Magyarországra.
 

A svédek edzője méltatta a fehérváriak védekezését, és azt mondta, az idegenben elért eredmény a magyar csapat számára kedvező. Megítélése szerint az előző mérkőzésen voltak helyzeteik – bár nem olyan sok, mint szokott lenni, és amennyit reméltek, de bőven elég ahhoz, hogy megnyerhették volna a mérkőzést.
 
Soren Rieks, a svédek középpályása hangsúlyozta, ötven-ötven százalék esélye van mindkét csapatnak a továbbjutásra. A játékos a Viditől kompakt, erős játékot vár, amelyet a múlt héten már tapasztalhattak Malmőben is.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC