Eldőlt, mehetnek-e Vidi-drukkerek a zárt kapus belgrádi meccsre

Belgrád - Itthon is figyelhetnének az újabb döntésre...

Forrás:

Zárt kapuk mögött rendezik a Partizan Beograd–Videoton mérkőzést az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában, kétszáz vendégdrukker azonban így is bemehet a stadionba.

Mint arról korábban beszámoltunk, a szerb bajnok és kupagyőztes klubot azért büntette meg az Európai Labdarúgó Szövetség, mert szurkolói nacionalista feliratokkal és sértő rigmusokkal fogadták a montenegrói Buducnost Podgoricát a Bajnokok Ligája-selejtezőben, a görög Olimpiakosz elleni meccsen pedig petárdákat és műanyag palackokat dobáltak a pályára. Az UEFA döntése szerint a Partizannak hazai pályán a következő két európai kupamérkőzését nézők nélkül kell lejátszania.

A Partizan pénteken még fellebbezést tervezett, vasárnap azonban az UEFA arról tájékoztatta a Videotont, hogy az augusztus 17-i találkozót zárt kapuk mögött kell rendeznie a belgrádiaknak. A fehérvári klub tájékoztatása szerint mindez azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán ne mehetnének be vendégdrukkerek a meccsre, kétszázan ugyanis a helyszínen nézhetik meg a találkozót.

„Az ide vonatkozó szabályzat szerint a mérkőzésen a következők vehetnek részt:
- maximum 200, top-kategóriás jeggyel rendelkező személy a vendég klub vagy szövetség részéről
- csapatonként maximum 75 ember, beleértve a játékosokat is
- a mérkőzésre akkreditált újságírók
- a rendőrség és a biztonsági személyzet munkatársai
- a stadion infrastrutúrájának működését biztosító személyek
- maximum 75 UEFA-munkatárs
- az UEFA VIP-vendégei” – írja a vidi.hu.

A Videoton tárgyal a Partizannal a jegyvásárlási lehetőségekről, amennyiben az egyeztetések véget érnek, a klub tájékoztatja a szurkolókat. A visszavágót augusztus 24-én játsszák Felcsúton.

Ugyanez a szabály tette egyébként azt is lehetővé, hogy néhány izraeli drukker a helyszínen nézhesse meg az amúgy zártkapus Budapest Honvéd – Hapoel Beer-Seva visszavágót, amelyet a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában rendeztek július 19-én. „Az UEFA 2017. június 27-én megjelent új fegyelmi szabályzatának 73. pontja szerint a rendező klub köteles a vendégcsapat 75 küldöttének (játékosok, edzők, vezetők), és kétszáz szurkolójának belépést biztosítani a stadionba” – írta akkor a kispesti klub honlapja.

Legfrissebb híreink