nb1.hu

El: sima volt a Fradi csoportjában a rangadó

Lépéselőny jár a sikerért cserébe.

A Bayer Leverkusen hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Real Betist a labdarúgó Európa-liga – Ferencvárost is felvonultató – G csoportjának csütörtöki mérkőzésén, így négy forduló után 10 ponttal az élen áll a négyesben.

A német csapat lépéselőnybe került a mögötte második, hétpontos Betisszel szemben, amelynél jobb az egymás elleni összevetésben, miután két héttel ezelőtt Sevillában 1-1-es döntetlen született a találkozójukon. A csütörtök esti összecsapáson Moussa Diaby kettő, Florian Wirtz és Nadiem Amiri pedig egy-egy góllal vette ki a részét a Bayer sikeréből.


    
Korábban a Leverkusen a Ferencvárost 2-1-re, a Celticet pedig ugyancsak 4-0-ra verte, így nagyon kedvező helyzetből várja az utolsó két fordulót, és nagy valószínűséggel ott lesz tavasszal az EL nyolcaddöntőjében.
    
A csoport második helyének megszerzésére valós esélye már csak a Real Betisnek és a Celticnek maradt, előbbi három hét múlva a Ferencvárost fogadja, míg utóbbi a Leverkusen vendége lesz.

Európa-liga, G csoport, 4. forduló:
Bayer Leverkusen (német)-Real Betis (spanyol) 4-0 (1-0)
    
korábban:
Ferencváros-Celtic Glasgow (skót) 2-3 (1-2)

A csoport állása:
1. Bayer Leverkusen  4  3 1 –  11- 2  10 pont
2. Real Betis        4  2 1 1   8- 9   7
3. Celtic Glasgow    4  2 – 2   8-10   6
4. FERENCVÁROS       4  – – 3   4-10   0
    
A csoport első helyezettje nyolcaddöntőbe jut, míg a második a Bajnokok Ligája nyolc csoportharmadikjának egyikével játszik a 16 közé kerülésért. Az EL-csoportharmadikok a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszában folytatják.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC