nb1.hu

Eb2020: veszélybe került a német válogatott meccse

Hivatalos bejelentés.

A magyarokkal azonos Európa-bajnoki csoportban szereplő német labdarúgó-válogatott bízik abban, hogy ma este 20.45-kor Düsseldorfban megrendezik a lettek elleni felkészülési mérkőzést azok után, hogy hétfőn pozitív koronavírustesztje lett az egyik vendégjátékosnak.

Eb2020: Magyarország-Írország: a magyar válogatott várható kezdőcsapata – NB1.hu

 

A lett szövetség jelentette be, hogy egyik – név szerint nem említett – futballistájuk akadt fenn a vizsgálaton.

"Az edzőtáborban elvégzett összes teszt negatív volt, mind a játékosoknál, mind pedig a stábtagoknál. Minden szükséges lépést megtettünk a játékos elszigetelésére, hogy ne érintkezhessen a többiekkel, és azokat is izoláltuk, akik szoros kapcsolatban voltak vele" – áll a közleményben.

A düsseldorfi egészségügyi hatóságok ugyancsak felvették a kapcsolatot a Német Labdarúgó Szövetséggel.

A német válogatott a tervek szerint kedden utazik a bajorországi Herzogenaurachba, az Eb alatti főhadiszállására. A gárda Münchenben játssza mindhárom csoportmeccsét: június 15-én a világbajnok franciák, 19-én a címvédő portugál és 23-án a szintén társrendező magyar csapat ellen.

Eb2020 egy sérültünk van, holnap már ismert lehet a legerősebb kezdőcsapatunk – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC