nb1.hu

Eb2020: már szerdán úgy játszanának a németek, mint majd Magyarország ellen is

Megszólalt a visszatérő.

A 2014-ben világbajnok Mats Hummels az elmúlt években azért dolgozott, hogy visszakerülhessen a német válogatottba, amely a magyar csapattal szerepel azonos csoportban a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

A Borussia Dortmund védője Thomas Müllerrel, a Bayern München támadójával, valamint a szintén Münchenben futballozó Jerome Boatenggel együtt került ki a Nationalelfből Joachim Löw szövetségi kapitány 2019 márciusi döntésének értelmében.
    
A tavalyról idénre halasztott kontinenstorna után távozó Löw azonban most behívta Müllert és Hummelst a válogatottba, amely szerdán a dánok ellen játszik felkészülési mérkőzést.
    
"Fájt, de minden erőmmel azon voltam, hogy visszakerüljek, mert számomra büszkeség Németországért játszani" – jelentette ki Hummels, aki bevallotta, múlt pénteken "kissé izgatott és feszült" volt, amikor újra csatlakozott a válogatott kerethez, mostanra azonban készen áll arra, hogy segítse az együttest a dánok, valamint jövő hétfőn a lettek elleni meccsen.
    

"Már ezeken a találkozókon is úgy akarunk játszani, mintha az Eb-n lennénk. Ugyanazt a tempót, intenzitást és minőséget akarjuk pályára vinni, amit majd a torna ideje alatt láthatnak tőlünk" – nyilatkozta Hummels.
    

A németek mindhárom csoportmeccsüket Münchenben játsszák, először június 15-én a világbajnok franciákat fogadják, majd 19-én az Eb-címvédő portugálok, aztán 23-án a magyarok következnek.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC