nb1.hu

Eb2020: koronavírus fertőzöttek voltak a magyar-francián

Megerősítették az értesülést.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ megerősítette a Telexnek, hogy a magyar–francia futball-Európa-bajnoki mérkőzésen egy koronavírus-fertőzött család is jelen volt, miattuk magyar szurkoló is karanténba került.

Az ügyben a honlap megkereste a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK), ami megerősítette értesüléseiket. Az NNK azt közölte, hogy egy francia származású család három tagja betegedett meg, akik vasárnap felkerestek egy egészségügyi szolgáltatót. Gyorstesztjük pozitív eredményt mutatott, így Covid-osztályra kerültek, ahol PCR-teszttel megerősítették a fertőzöttségüket.

„A járványügyi vizsgálatot, kontaktkutatást a BFKH Népegészségügyi Főosztály munkatársai azonnal megkezdték” – írta az NNK.

 

A központ arra is kitért, hogy az oltatlan kiskorú szurkolót tíznapos karanténra kötelezték a szoros kontaktus miatt, szülőjét oltása miatt védettnek tekintették, így vele nem volt járványügyi teendő.

 

„További magyar személyek más szektorban, a magyar táborban nézték végig a mérkőzést, így nem számítanak szoros kontaktnak. A francia kontaktok a mérkőzés után hazautaztak. A kontaktok megfertőződéséről nincs tudomásunk” – közölte az NNK.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC