nb1.hu

Eb2020: fellélegezhet a német válogatott kapitánya – reakció

Megszólalt az egyik csoportriválisunk kulcsembere.

Toni Kroos teljesen rendbejött koronavírusos megbetegedése után, így bevethető lesz a német válogatottban a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

"Ami a koronavírust illeti, semmi bajom, készen állok a játékra" – jelentette ki újságíróknak a német nemzeti együttes vasárnapi edzése után.
    
A Real Madrid világbajnok középpályása május közepén produkált pozitív koronavírustesztet, emiatt karanténba kényszerült. A jelenleg Ausztriában, Seefeldben készülő kerethez egy hete csatlakozott.
    
Kroos elmondta, csak enyhe tünetei voltak, egyszer-kétszer emelkedett meg kicsit a testhőmérséklete, fáradtnak érezte magát pár napig, de egy hét tréning után már teljesen fittnek érzi magát.
    

 

"Nem aggódom az erőállapotom miatt, ez nem olyan, mint amikor hathetes sérülés után tér vissza az ember. Csak annyi történt, hogy egy hétig nem edzettem" – mesélte.
    

 

Mint mondta, a csapat sikeressége az eltökéltségen nem múlik, ugyanakkor taktikusabban kell majd játszaniuk, mint tették azt az utóbbi mérkőzéseiken.
    
A német válogatott az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit Münchenben játssza: június 15-én a világbajnok francia, 19-én a címvédő portugál, majd 23-án a magyar együttes lesz az ellenfele.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC