Eb2020: Eriksen csütörtökön meccsre menne, komoly döntés Szentpéterváron

Ügynöke nyilatkozott a dán klasszis állapotáról.

Forrás: Facebook/Herrelandsholdet

Ügynöke szerint Christian Eriksen továbbra is kórházban marad, de jó úton van a felépülés felé. A dán labdarúgó szombaton, a koppenhágai dán-finn Európa-bajnoki mérkőzésen összeesett a pályán és újra kellett éleszteni.

"Reggel beszéltem vele. Viccelődött és jó hangulatban volt, jól van" - mondta Martin Schoots még vasárnap a Gazzetta dello Sportnak. "Mindannyian azon vagyunk, hogy megértsük, mit történt vele. Ő is ezt szeretné. Az orvosok alaposan kivizsgálják, ez sok időt vesz igénybe" - tette hozzá Schoots.

A 29 éves középpályás a mérkőzés 43. percében esett össze, mindenféle előzmény nélkül. Az orvosi stáb még a pályán újraélesztette, majd a koppenhágai kórházban stabilizálódott az állapota. "Boldog, mert látta, mennyi szeretet veszi körül. A világ minden tájáról kapott üzeneteket. Ő és a családja mindenkinek köszöni. Christian nem adja fel" - mondta Schoots, miután meglátogatta a játékost, aki idén olasz bajnok lett az Internazionalével.

A menedzser szerint hétfőn és talán még kedden is megfigyelés alatt tartják majd Eriksent, akivel ott van a családja. "Csütörtökön, a belgák elleni találkozón mindenképpen szeretne szurkolni a csapattársainak" - árulta el Martin Schoots.

 

Eb2020: Eriksen a világ egyik legfontosabb sportnapilapjában üzent - NB1.hu

 

A koronavírus-járvány terjedése miatt a helyi hatóságok megtiltották a 3000 fő feletti tömegrendezvényeket Szentpéterváron, a labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínén. Ezt hétfőn, a torna első hétvégéje után közölte a városvezetés.

A világ legészakabbra fekvő többmilliós városában szombaton több ezren kísérték figyelemmel óriáskivetítőkön az oroszok belgák elleni csoportmérkőzését (0-3), a folytatásban azonban csak korlátozott számban lesz lehetőség a közös szurkolásra, ráadásul csütörtöktől a szurkolói zónákban nem árusíthatnak ételt, csak italt.

Az orosz válogatott szerdán fogadja a finneket Szentpéterváron, majd jövő hétfőn Koppenhágában zárja a csoportkört a dánok ellen.

Legfrissebb híreink