nb1.hu

Eb-pótselejtező: így esett ki Románia – VIDEÓ

És így nyert a vasárnapi ellenfelünk.

A románokat 2-1-re legyőző Izlandot fogadja november 12-én a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon való részvételért. A reykjavíki mérkőzésen a szigetországiak mindkét gólját Gylfi Sigurdsson szerezte az első félidőben, a vendégek a térfélcserét követően csak szépíteni tudtak büntetőből.
    
Korábban az Eb-pótselejtezők oda-visszavágós párharcok voltak – a magyar csapat a négy évvel ezelőtti tornára a norvégok legyőzésével jutott ki -, azonban a Nemzetek Ligája bevezetésével ennek rendszerét megváltoztatták, így ezúttal két egymeccses párharcot kell nyerni a részvétel kiharcolásához. Az új sorozat végeredménye alapján divíziónként az a legjobb négy válogatott került a 16 csapatos mezőnybe, amely nem jutott ki a selejtezőkről. Mivel az élvonalat jelentő A osztályból csupán egyetlen gárda, az izlandi maradt le az Eb-ről, így azt három C divíziós gárdával, köztük a magyarral töltötték fel.
    
A pótselejtező elődöntőit és fináléit is márciusban rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani, így az elődöntőket végül csütörtökön pótolják, a finálékra pedig november 12-én kerül sor.
    
Az Európa-bajnokságnak 2021. június 11. és július 11. között Amszterdam, Baku, Bilbao, Bukarest, Budapest, Koppenhága, Dublin, Glasgow, London, München, Róma és Szentpétervár ad otthont. A magyar fővárosban három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő lesz.

Izland-Románia 2-1

Watch "Izland-Románia 2-1" on Streamable.

Európa-bajnoki pótselejtező, elődöntő:  
Izland-Románia 2-1 (2-0)
gól:
Sigurdsson (16., 35.), illetve Maxim (62., 11-esből)

A magyar labdarúgó-válogatott következő, vasárnapi ellenfele, a szerb csapat hosszabbításban 2-1-re győzött Norvégia vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtöki elődöntőjében. A szerbek mindkét gólját a Lazio középpályása, Sergej Milinkovic-Savic szerezte.

    
Európa-bajnoki pótselejtező, elődöntő:     
C divízió:
Norvégia-Szerbia 1-2 (0-0, 1-1, 1-2) – hosszabbítás után
gól:
Normann (88.), illetve Milinkovic-Savic (82., 103.)

Norvégia-Szerbia 1-2

Watch "Norvégia-Szerbia 1-2" on Streamable.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC