nb1.hu

Eb-négyes döntő lesz Debrecenben: reagált a magyar válogatott pályaedzője

Sokat segíthetnek a drukkerek.

Korábban már jeleztük, hogy a debreceni Főnix Arénában rendezik meg a női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjét 2023 márciusában. A tornán a mieink mellett Spanyolország, Portugália és Ukrajna áll rajthoz. 

A magyar válogatott pályedzője, Quirikó Vivien a deac.hu-nak így nyilatkozott a bejelentést követően:

"Természetesen nagyon örültem, amikor eljutott hozzám az információ, jó hírverése lesz ez a honi női futsalnak. Nekünk, debrecenieknek még nagyobb a boldogságunk, mivel duplán hazai pályán bizonyíthatunk. A környéken népszerű a sportág, így bízom abban, hogy sokan foglalnak helyet majd a lelátókon. Nem lesz egyszerű megtölteni a Főnix Arénát, de reményeim szerint összejön ez, a drukkerek buzdítása biztosan plusz energiát fog adni. Júliusban is szerepelhettünk a kontinenstorna végjátékában, a tapasztalatainkat pedig jövőre hasznosítjuk. Idén már nem veszünk részt összetartáson, januárban folytatódik a munka, ekkor edzőtábor vár ránk, februárban pedig a tervek szerint Szlovéniával játszunk felkészülési mérkőzést" – mondta a tréner, aki egyébként a DEAC vezetőedzője is.

A magyarok októberben Brnóban kvalifikálták magukat a négyes döntőbe. Frank Tamás együttese Szlovákiával 1-1-es döntetlent játszott, aztán a bosnyákokat 3-2-re, a házigazda cseheket pedig 3-0-ra verte. 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek