nb1.hu

Eb: Kovács Kálmán meglepő szerepkörben tűnik fel – videó

Mire lesz képes a magyar válogatott?

A korábbi 56-szoros válogatott Kovács Kálmán a 2016-os Eb-n összebarátkozott egy önkéntessel, akkor döntötte el, hogy ő is így szeretné segíteni a Budapestre érkezőket. Több hazai válogatott esemény után a nyári Európa-bajnokságon is szeretné önkéntesként megmutatni, milyen a magyar vendégszeretet. A DIGI Sport híradójának arról is beszélt, hogy reméli, a magyar válogatott lesz a semleges szurkolók kedvenc csapata.

"Voltam úttörő, és az úttörő ahol tud segít, tartja a mondás, de én tényleg így tartom helyesnek. Szeretek önkénteskedni, szeretek bármit csinálni, amivel segíthetek. A 2016-os Eb óta a gyerekkel már részt vettünk az Uruguay elleni Puskás-megnyitón, a budapesti Szuperkupa-döntőn, és most az U21-es Eb-n is” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Kovács Kálmán.

Az Uruguay elleni Puskás Aréna-avatót 65 ezren látták, nem csoda, hogy a fényárban úszó stadion előtt bőszen kattogtak a fényképezők. "Az elején még én segítettem szelfizni a közönségnek, akiket beengedtem, aztán egy volt diákom megismert, onnantól kezdve már velem szelfiztek, de mind a kettő élmény volt.”

Kovács az Auxerre és a Valenciennes egykori profijaként a világbajnok francia válogatottra különösen kíváncsi lesz nyáron. "Most, az U21-es Eb-n a doppingellenőrzésnél segítettem, mint önkéntes, ezt nagyon szívesen csinálnám a felnőtt Eb-n is. Ráadásul két francia mérkőzést is Budapesten rendeznek, úgyhogy a francia nyelvvel sem lenne az öltöző környékén problémám. Azt is szeretném, hogy valamennyit lássak a mérkőzésekből, ez azért fontos.”

Persze azt is fontosnak tartja, hogy helytálljon Marco Rossi csapata, amire jó esélyt is lát. "A Dávid és Góliát harcban szeretünk mindig a kicsinek szurkolni, és jó lenne, hogy ha a semleges nézők Európában úgy ülnének le a magyar meccs előtt, hogy nekünk szurkolnak a nagy ász csapatok ellen. Jó lenne, ha az egyik mérkőzés után úgy éreznék, hogy továbbra is a magyar válogatottnak szurkolnak, mivel olyan teljesítményt nyújtott.” 

Hogy a magyar csapat milyen házigazda lesz a sztárválogatottak ellen az Eb-n, bő két hónap múlva megtudhatjuk.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC