Eb 2020: újabb feladat a Puskás Arénának?

A Nemzeti Sport háborús helyzetet említ.

Forrás: Simon Zoltán/nb1.hu

Mint ismeretes, a 2021-re halasztott Európa-bajnokságnak több európai nagyváros ad helyszínt, így Budapest és a Puskás Aréna is, ahol három csoportmérkőzést, valamint egy nyolcaddöntőt rendeznek.

A tervek szerint majdnem hasonlóan, három csoportmeccsel, illetve egy negyeddöntővel lenne ezzel Baku is, ám könnyen lehet, hogy az UEFA megváltoztatja a döntést. A Nemzeti Sport információi alapján ugyanis a hegyi-karabahi háború miatt az azeri főváros kikerülhet a listáról, így a négy "felszabaduló" mérkőzésre az európai szövetségnek új helyszín után kellhet néznie.

Az értesülés kiemeli, az UEFA már keresi a megoldást, a negyeddöntős mérkőzés megrendezésére pedig a Puskás Aréna is esélyes lehet.

 

A meccset az A- és a B-csoportban második helyen végzők összecsapásának győztese játssza majd, méghozzá vagy a C-csoport győztesével, vagy a D-, E-, F-csoport harmadik helyezettjével. Érdekesség, hogy a magyar válogatott az F-csoportba kerül, amennyiben november 12-én legyőzi Izlandot és kijut az Eb-re - mondani sem kell, mennyire merész álom lenne egy Eb-negyeddöntő a magyar válogatottal a Puskás gyepén...

Legfrissebb híreink