Celtic-Fradi: kiakadt a skótok edzője, Sigérnek összejött - REAKCIÓK

Szerhij Rebrov számított ilyenre.

Forrás: fradi.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, a Ferencváros hősiesen játszva 2-1-re legyőzte idegenben a Celticet, így továbbjutott a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körébe. Nézzük, hogyan értékeltek a főszereplők a lefújást követően!
 

Az első gólt szerző Sigér Dávid a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak elmondta, az előzetesen eltervezett taktikából csak annyit tudtak megvalósítani, hogy végig lelkiismeretesen futballoztak és sikerült győzniük. Szerették volna sokkal többet birtokolni a labdát, de a Celtic nagy tempóban, jól futballozott. Hozzátette, a találkozó előtt gyakorolta a góljához hasonló lövéseket, de csak az utolsó próbálkozása sikerült olyan jól, mint a mérkőzésen.

Neil Lennon, a Celtic vezetőedzője azt mondta, természetesen rendkívül csalódott, hiszen végig uralták a mérkőzést,

két "hülye" gólt kaptak, és egyéni hibák vezettek a vereséghez. Hozzátette, ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni.

 

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, csapata az eddigi legerősebb ellenfelével találkozott az európai kupaporondon, még a CSZKA Moszkvánál is nehezebb feladata volt az együttesnek. Hozzátette, számított rá, hogy ilyen lesz a Fradi játéka, ugyanakkor a gyors vezető gól sokat segített. Megjegyezte, próbáltak a gyors kontrákra építeni, a villámgyors Tokmac Nguen pedig kihasználta erősségét.

"A legerősebb eddigi európai ellenfelünk ellen játszottunk, a CSZKA-meccsnél is keményebb volt a mai. Minden a terv szerint alakult, így terveztem a játékunkat. A gyors gól persze segített a helyzeten, az ellenfél pedig talán nem lőtt eleget, csak sokat birtokolta a labdát. De nem a labdabirtoklás számít egy meccsen, hanem, hogy ki hány gólt szerez. Meglepő volt persze, hogy az ellenfél egyik remek képességű csatára nem kezdhetett, de tudtuk, hogy bizonyos folyosókat tervez kialakítani az ellenfél, ezeket akartuk lezárni. Sokat védekeztünk az első félidőben, de lezártuk a folyosókat. A második játékrészben pedig nagyon szervezettek voltunk. A Celtic 3-4 lövésből kapott két gólt, de nem mondhatjuk, hogy a skót bajnoknak a gyengesége lenne a védekezés. Próbáltunk kontrázni, hiszen vannak gyors játékosaink, Tokmacról is tudja mindenki, milyen gyors, és ezt ki is használja a gólhelyzeteknél. Nagyon tetszett, ahogy felépítettük a támadásainkat. Nagyon erős ellenféllel mérkőztünk meg, ezért elégedett vagyok" - fogalmazott.

Legfrissebb híreink