nb1.hu

BL: történelmi siker Orbánék csapatától – reakciók

Nem gyakran képes ilyenre egy csapat.

Ahogy már szerda este jeleztük, az RB Leipzig nagyon fontos győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában a Club Brugge otthonában:

Ezzel a sikerrel van esélyük a németeknek arra, hogy a csoportkört a harmadik helyen zárják. Az 5-0-s sikerből egyik magyar válogatott játékos sem vehette ki a részét: Gulácsi Péter pozitív koronavírustesztet produkált néhány napja, Szoboszlai kisebb sérüléssel bajlódik, míg Orbán megfázása miatt nem léphetett pályára. Ez a győzelem egyébként történelmi tett, hiszen a Leipzig először nyert a nemzetközi porondon idegenben öt góllal. 

További problémák miatt elég szűkös volt a lipcseiek kerete, a vezetőedző, Jesse Marsch sem lehetett ott a csapatával, hiszen ő is elkapta a koronavírust. Marsch helyére Achim Beierlorzer ugrott be.

"Nagyon elégedettek vagyunk ezzel a győzelemmel, ami nagyon fontos nekünk. Igazi csapatként dolgoztunk, ami meghozta a gyümölcsét. Remek mentalitással tették a dolgukat a fiúk. A meccs előtt megbeszéltük, hogy azokért a játékosokért is küzdeni fogunk, akik ezúttal különböző okok miatt nem lehetnek velünk" – nyilatkozott a találkozó után Beierlorzer. 

A gólparádéból Forsberg egy tizenegyesből szerzett találattal vette ki a részét:

"Csodálatos teljesítményt nyújtottunk, büszke vagyok a csapatra. Nem gyakran fordul elő egy csapattal, hogy egy félidő alatt négyszer betalál, nekünk ez most sikerül. Az utolsó fordulóban egy sorsdöntő mérkőzés vár ránk a Manchester City ellen" – vélekedett Forsberg, akit a meccs legjobb játékosának választottak. 

Az utolsó forduló programja: PSG-FC Bruges, Leipzig-Manchester City. 

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
FC Bruges (belga)–RB Leipzig (német) 0–5 (0–4)
Bruges, Jan-Breydel-Stadion, 27 000 néző. Vezette:
Massa (olasz)
FC Bruges: Mignolet – Van Der Brempt (Mechele, 60.), J. Hendry, Nsoki (Ricca, a szünetben), C. Mata – Balanta, Vanaken, N. Lang, De Ketelaere (Wesley, 82.), Sowah (Izquierdo, 82.) – Dost (Rits, a szünetben). Vezetőedző: Philippe Clement
Lipcse: Josep Martínez – Mukiele, Klostermann (Henrichs, 62.), Gvardiol (Bonnah, 80.), Angelino – Laimer, Kampl (Moriba, 62.), Nkunku, Forsberg – Brobbey (Novoa, 66.), André Silva. Vezetőedző: Achim Beierlorzer (Jesse Marsch betegsége miatt)
Gólszerző: Nkunku (12., 90+3.), Forsberg (17. – 11-esből, 45+1.), André Silva (26.)

A csoport állása:

(null)

(null)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC