nb1.hu

BL: olasz csapat ellen nehéz 0-2-ről felállni – Guardiola

Európa – Wenger szerint 1-1-nél volt a fordulópont. 

A német Bayern München hosszabbítás után ment tovább a Juventus ellen, míg a címvédő az Arsenalt búcsúztatva jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

 

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Bayern München és a Barcelona sikerével és továbbjutásával végződött a két szerdai Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő mérkőzés. 

 

A németek egy egészen elképesztő mérkőzésen, hosszabbítás után 4-2-re győztek, ezzel búcsúztatták a legutóbbi szezonban döntős Juventust. Akárcsak a párharc első, 2-2-re végződött felvonásán, a szerdai müncheni összecsapáson is a vendégek kerültek kétgólos előnybe: a torinóiak Paul Pogba révén már a hatodik percben megszerezték a vezetést, majd Álvaro Morata hatalmas szólója után Juan Cuadrado növelte a torinóiak előnyét. A hazaiak a 73. percben Lewandowski fejesével jöttek vissza a mérkőzésbe, majd a 91. percben egy torinói védelmi hibát kihasználva Müller egyenlített ki. A hosszabbításra elfáradt a Juventus, amit Guardiola csapata ki is használt és Thiago Alcántara és Coman góljaival eldöntötte a továbbjutás sorsát.

 

 

"Ez egy nagyszerű mérkőzés volt a szurkolók számára. A tavalyi döntős ellen játszottunk és tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat a Juventus" – értékelt Pep Guardiola, a Bayern München trénere.

 

A katalán szakember a szurkolóknak is köszönetet mondott a 4-2-es siker után: "Nagyon meg kell köszönnöm a szurkolóknak a bíztatást. Nagyon nehéz egy olasz csapat ellen győzni, ha kétgólos hátrányban vagy" – tette hozzá.

 

Philipp Lahm szintén kiemelte, mekkora érdemük volt a szurkolóknak a Bayern továbbjutásában.

 

"Először is köszönöm a drukkereinknek a fantasztikus atmoszférát, ami segített nekünk a továbbjutásban. Mindenki láthatja, hogy milyen szoros egy ilyen csata két nagyszerű csapat között. Még a félidő előtt akár egy harmadik gólt is kaphattunk volna" – mondta a német sztárcsapat védője.

 

A másik szerdai nyolcaddöntőben a címvédő Barcelona az Arsenalt fogadta. A katalánok a párharc odavágóján már Londonban kétgólos előnybe kerültek, így magabiztosan várhatták a visszavágót, amelyen Neymar, Suárez és Messi is eredményes volt, míg a vendégek részéről csak Elneny talált a katalán kapuba, így kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel ment tovább a Barcelona. A kudarc ellenére Arsene Wenger, az Ágyúsok vezetőedzője dicsérte csapatát.

 

"Úgy gondolom, hogy jó teljesítményt nyújtottunk Európa legjobb csapata ellen. Nagy meccs volt két nagyszerű csapat között" – mondta a francia menedzser a szerdai találkozó után. Wenger hozzátette, a meccs azért alakulhatott volna máshogy is.

 

"Az 1-1-nél volt a fordulópont. Ha mi szereztük volna a második találatot, akár szenzációt is okozhattunk volna. A Barcelona támadói közül bárki képes gólt szerezni, mi pedig sok hibát követtünk el" – hangsúlyozta a tréner.

 

A szerdai nyolcaddöntős eredmények:

 

Bayern München (német)-Juventus (olasz) 4-2 (0-2, 2-2, 2-2) – hosszabbítás után

gól: Lewandowski (73.), Müller (90+1.), Thiago Alcántara (108.), Coman (110.), illetve Pogba (6.), Cuadrado (28.)

Továbbjutott: a Bayern München, 6-4-es összesítéssel.

 

FC Barcelona (spanyol)-Arsenal (angol) 3-1 (1-0)

gól: Neymar (18.), Suárez (65.), Messi (88.), illetve Elneny (51.)

Továbbjutott: az FC Barcelona, kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel

 

A negyeddöntőbe jutott csapatok: FC Barcelona (spanyol, címvédő), Real Madrid (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), Bayern München (német), VfL Wolfsburg (német), Manchester City (angol), Paris Saint-Germain (francia), Benfica (portugál)

 

A negyeddöntő sorsolását pénteken Nyonban rendezik.

 

(goal.com/M4 Sport)

 

MK: a csabaiak vitatják a bekapott gólokat – VIDEÓ

 

A Bayern megjárta a poklot, majd mennybe ment – VIDEÓ

 

MK: jobb volt a Loki, de nem tudott előnyt szerezni

 

„A király visszatért” Nikolics Nemanja triplázott a Lengyel Kupában – VIDEÓ

 

FEB:  A „szólásszabadság” miatt fizethet a Békéscsaba

 

A dupla adag Lencse elrontotta a „Békéscsaba gyomrát”

 

Keringer-blog: A szurkolói kártyát fegyverként használják

 

Rudolf Gergely kikerült a Videoton keretéből

 

Hosszú évek után visszaköltözött Csepelre vérbeli meccshangulat

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC