BL: Lőw "főnöke" biztos benne, nagy visszatérő lehet a Realnál

A világbajnok nem léphet pályára.

Forrás: Chelsea/Facebook

Nehéz mérkőzésre készül a Chelsea a Londonban győzelmi kényszerben pályára lépő Real Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján.

Az angol együttes egy héttel ezelőtt remek teljesítménnyel 1-1-es döntetlent ért el a spanyol fővárosban, és így ellenfelénél kedvezőbb helyzetbe került a továbbjutást illetően.
    
Amióta Thomas Tuchel vezetőedző, és segítője, Lőw Zsolt január végén átvette a Chelsea irányítását, a Kékek védekezése stabilizálódott, a Premier League-ben feljöttek a negyedik helyre, de még akár a második pozíció is elérhető a számukra. A BL egyenes kieséses szakaszában előbb az Atlético Madridot, majd az FC Portót búcsúztatta a londoni csapat, és ha túljut a Real Madridon, akkor a 2012-es diadala után először játszhat újra a fináléban a legrangosabb európai kupasorozatban.
    

 

"Készen állunk egy nagy csatára, és biztos vagyok abban, hogy kiváló teljesítményre lesz szükségünk, a Real Madrid ugyanis kemény mérkőzésre kényszerít majd minket" - nyilatkozta Tuchel.
    

 

Miközben a Chelsea a Premier League-ben már győztes nem lehet, a Real a La Ligában címvédőként még versenyben van az aranyéremért, ugyanakkor a szakértők szerint túlnyomórészt a csatár Karim Benzema viszi a hátán az együttest. A francia támadó a múlt heti első mérkőzésen is megvillant, és az első félidő első felében hiába szerzett vezetést a Chelsea, Benzema egy remek egyéni megoldással hamar egyenlített.
    
A madridiak védelmét rendezheti, ha a visszatérő csapatkapitány, Sergio Ramos pályára tud lépni Londonban, ugyanakkor a francia világbajnok Raphaël Varane biztosan hiányozni fog a hátsó alakzatból egy kisebb sérülés miatt. Zinedine Zidane vezetőedző várhatóan újra számíthat Ferland Mendyre is, Dani Carvajal és Lucas Vazquez viszont kénytelen lesz kihagyni az összecsapást.
    
"Van még esélyünk, és a visszavágóra azzal a tudattal utazunk, hogy győznünk kell" - nyilatkozta Zidane, aki előzőleg 2016 és 2018 között sorozatban háromszor vezette diadalra a Realt a BL-ben. A madridi együttes a 2018-as győzelem óta nem jutott döntőbe a legrangosabb európai kupasorozatban, amelyben a Chelsea-vel most először vív párharcot.
    
A két együttes korábban háromszor játszott egymással, és a Chelsea-nek eddig egyszer, 1998-ban sikerült legyőznie a Madridot, akkor a Európai Szuperkupáért kiírt találkozón 1-0-ra diadalmaskodott Monacóban. Ezen kívül mindkét alkalommal a Nemzetközi Bajnokok Kupája névre keresztelt nyári felkészülési tornán találkoztak, és azt a két meccset egyformán a Real nyerte meg, 2013-ban 3-1-re, 2016-ban pedig 3-2-re.
    
A másik elődöntős párharc visszavágóján kedden (ma) este a Manchester City fogadja a Paris Saint-Germaint az idegenben elért 2-1-es siker után.
    
A szerdai Chelsea-Real Madrid mérkőzés 21 órakor kezdődik majd, az M4 Sport pedig élőben közvetíti.

Legfrissebb híreink