BL: kiderült, igazol-e még a Fradi

Vagány cél a csoportkörben is.

Forrás: fradi.hu

Mint ismert, 25 év után újra a BL-csoportkörében szerepelhet a Ferencváros, ennek apropóján adott interjút az InfoRádiónak Orosz Pál.

A vezérigazgató elmondta, hogy a csapategység a Fradi titka, valamint, hogy a keret alkalmas arra, hogy további erősítések nélkül is pontokat szerezzen a BL-csoportkörében. A beteljesedett álmokról így nyilatkozott:

,,Ez volt a célunk, amikor tíz éve elkezdtük. Először kimondtuk, hogy bajnokok akarunk lenni, utána, hogy európai kupa csoportkörében, lehetőleg a Bajnokok Ligájában akarunk játszani, most ez az álom is beteljesült."

Mindenkinek szerepe van a sikerben, Rebrovtól elkezdve a pályamunkásokon át, az irodai dolgozókig:

,,Borzasztó hosszú és nehéz út volt. Nagyon rossz helyzetben vettük át a labdarúgást, és reálisnak kellett lenni, lépésről lépésre kellett haladni."

Ötször több pénzt hozhat a Fradinak a BL-csoportkör, mint az Európa-liga főtáblája, erről ezt mondta el:

,,Tovább szeretnénk építeni a klubot, még egyet lépni előre, kimondott célunk, hogy megnyerjük ismét a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát, szeretnénk pontokat szerezni a BL-csoportban és ezzel is anyagi forrásokhoz jutni."

Legfrissebb híreink