nb1.hu

BL: A Porto Münchenben varázsolhat tovább

München – Guardiola: büszke vagyok az együttesre.

A Porto a müncheni Allianz Arénában próbálja majd kiharcolni a továbbjutást azután, hogy egy héttel korábban 3-1-re verte otthon a sérüléshullámmal sújtott Bayernt.

 

Josep Guardiola, a bajorok vezetőedzője változatlanul nehéz helyzetben van a csapat összeállítását illetően, Arjen Robben, David Alaba, Medhi Benatia és Javi Martínez ugyanis nem játszhat, s nagy valószínűséggel Franck Ribéry sem. A középpályás Bastian Schweinsteiger és a csapatkapitány Philipp Lahm ugyanakkor ott lehet a kezdő tizenegyben, Guardiola azonban azt mondta, senki nem tudja, mennyire nehéz a müncheniek helyzete.

 

 

"Soha életemben nem fogom elfelejteni ezeket a hónapokat, s büszke vagyok az együttesre" – nyilatkozta a katalán edző. "Kedd este a legfontosabb BL-meccs vár ránk, amit természetesen nagyon nehéz lesz megnyerni, de akkor is ez a célunk."

 

A Bayernt az is sújtja, hogy Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt csapatorvos csaknem 40 év után a múlt héten távozott Münchenből, döntését pedig azzal indokolta, hogy a portói vereségért "ismeretlen okból az orvosi stábot tették felelőssé".

 

A Porto remek formában várja a visszavágót, ebben az idényben még nem kapott ki a BL-ben, s most 2004 után először lehet ismét elődöntős. A portugál együttes 11 évvel ezelőtt nemcsak a legjobb négyig, hanem egészen a győzelemig menetelt.

 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

 

Bayern München – Porto (az első mérkőzésen 1-3)

 

Bayern: Neuer – Rafinha, Boateng, Badstuber, Bernat – Alonso, Lahm, Thiago – Götze, Müller – Lewandowski.

 

Porto: Fabiano – Ricardo, Maicon, Marcano, Martins Indi – Herrera, Casemiro, Óliver Torres – Quaresma, Martinez, Brahimi.

 

(mti/nb1.hu)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC