nb1.hu

Berisha korai hibáját kihasználták a svájciak

Lens – Az albánok több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak.

A pénteki nyitómérkőzés után az A-csoport második mérkőzése is hasonló iramban kezdődött, annyi különbséggel, hogy románok nem tudtak gólt szerezni a franciák ellen rögzített helyzetből, míg a svájciak az ötödik percben az első szögletből megszerezték a vezetést albánok ellen. Xherdan Shaqiri jobb oldali szöglete után Fabian Schär előzte meg a rosszul kimozduló Etrit Berishát, és hat méterről a kapuba fejelt (0-1).

 

A 31. percben a semmiből egyenlíthettek volna az albánok, Sadiku lépett ki a leshatárról, ziccerbe került, de a svájciak kapusa, Sommer kispárgázta a jobb alsóba tartó lövést. A 36. percben megfogyatkoztak albánok, a csapatkapitány Cana vesztett el egy párharcot Seferoviccsal szemben, majd a földön fekve kézzel beleütött a labdába, hogy a svájci támadó ne kerülhessen ziccerbe. A játékvezető csak sárgát adott, de Canának már volt egy korábbról, így idő előtt mehetett az öltözőbe. A 18 méterről megítélt szabadrúgást Dzemaili a felsőlécre lőtte, így a svájciak nem tudták megszerezni második góljukat.

A második félidőben az emberelőnyben játszó svájciak megrohamozták az albánokat, és úgy tűnt bármikor gólt szerezhetnek. Az 53. percben Seferovic került ziccerbe, hat méterről spiccel lőtt, de Berisha remek reflexmozdulattal hárítani tudott. A 66. percben ismét Seferovic került ziccerbe, egyedül vezethette a labdát az albán kapusra, de ismét Berisha nyerte kettejük párharcát.

 

A 87. percben a sok svájci kihagyott helyzet majdnem megbosszulta magát, Gashi került ziccerbe, egy az egybe vezette a labdát Sommerre, de a kapus bravúros mozdulattal szögletre tolta a magasan ellőtt labdát.

 

Ez a mérkőzés a kapusbravúrokról marad emlékezetes. Érdekes a sors, mert az albánok kapusa, Berisha 85 percen keresztül bravúrt bravúrra halmozott, de a mérkőzés elején elkövetett hibája megpecsételte csapata sorsát.

 

Európa-bajnokság, A-csoport, 1. forduló

 

Albánia-Svájc 0-1 (0-1)

Lens, Stade Bollaert-Delelis

Játékvezető: Carlos Velasco Carballo

 

Albánia: Berisha – Hysaj, Cana, Mavraj, Agolli – Kukeli, Xhaka (Kaçe, 62.), Roshi (Çikalleshi, 74.), Abrashi, Lenjani – Sadiku. Cserék: Sehi (kapus), Hoxha (kapus), Lila, Veseli, Basha, Memushaj, Gashi, Aliji, Ajeti, Balaj, Çikalleshi, Kaçe. Szövetségi kapitány: Gianni De Biasi

Svájc: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Djourou, Rodriguez – Behrami, Dzemaili (Frei, 76.), Xhaka – Shaqiri, Seferovic, Mehmedi (Embolo, 62.). Cserék: Hitz (kapus), Bürki (kapus), Moubandje, Elvedi, Von Bergen, Lang, Embolo, Frei, Zakaria, Fernandes, Tarashaj, Derdiyok. Szövetségi kapitány: Vladimir Petković

 

Gól: Schär (5.)

Sárga lap: Cana (23.), Kaçe (63.), Mavraj (90+2.) ill. Schär (13.), Behrami (66.)

Piros lap: Cana (36.)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC