Bejelentést tett a Real Madrid a vezetőedzőjéről

Butragueno elmondta, mi nem kell a szurkolóktól.

A Real Madrid Bajnokok Ligája-címvédő labdarúgócsapatának Viktoria Plzen elleni 2-1-es hazai győzelme keveseket, edzőjének, Julen Lopeteguinek a sorsa viszont annál több újságírót érdekelt a keddi találkozót követően.
 
Az erős hullámvölgyben lévő - a legutóbbi négy bajnoki fordulóban nyeretlen, mindössze egy pontos, valamint október elején a moszkvai BL-meccsen is vesztes - csapat edzője a Plzen elleni összecsapás előtt azt mondta: nem garantálja, hogy vasárnap, Barcelonában az idegenbeli rangadón is ő irányítja majd a Real Madridot. Lopeteguinek a keddi BL-győzelmet követően is feltették a kérdést, ám ő azzal hárított, hogy ezt nem tőle kell megkérdezni.
 
Emilio Butragueno klubigazgató viszont állást foglalt a kérdésben. A madridi klubvezető az edző (közel)jövője mellett kitért a saját csapatukat kifütyülő madridi szurkolókra is.
 
"Lopetegui a Camp Nouban a kispadunkon lesz majd. Ilyen helyzetekben nagyon fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat" - mondta Butragueno. Hozzátette: a csapatnak nagyobb támogatásra van szüksége a szurkolók részéről - hogy a döntő pillanatokból jól jöjjön ki -, nem pedig füttykoncertre.
 
"A Real-drukkerek rendkívül hűségesek, de még mindig azt hiszik, hogy a riválisainknak négy-öt gólt lőve kell nyernünk. Ezen a felfogásukon változtatnunk kell" - hangsúlyozta, majd bizakodását fejezte ki, hogy az öt nyeretlen találkozót követően ezzel az egygólos sikerrel fordulóponthoz érkeztek.
 
Kedden a Real Madrid második gólját Marcelo szerezte, aki "csodálatosnak" nevezte, hogy a Camp Nouban Lopetegui vezeti őket, mert nagy edzőnek tartja őt. A spanyolok brazil balhátvédje a győztes találkozó után nem állta meg, hogy ne szúrjon oda a csapatát mostanában sok kritikával illető újságíróknak. "Mindig nehéz feldolgozni egy vesztes mérkőzést, az újságírók ráadásul próbálnak feszültséget gerjeszteni az öltözőben. Talán irigységből teszik, mert nem tudják, hogyan kell futballozni."
 

Legfrissebb híreink