nb1.hu

Az MTK gólnélküli döntetlent ért el a Vojvodina ellen

Budapest – A kék-fehérek eldönthették volna a mérkőzést.

Csütörtök este az MTK a Szusza Ferenc Stadionban fogadta a Vojvodinát az Európa Liga-selejtező első mérkőzésén. Az első játékrészben a kék-fehérek irányították a játékot, és helyzetek sokaságát dolgozták ki. A 28. percben Torghelle Sándorral szemben szabálytalankodtak utolsó emberként, de a játékvezető nem adott piros lapot a vendégek játékosának. 
fotó: MTI A második félidőben ismét támadólag lépett fel az MTK, de a kezdeti lendület nem tartott sokáig. A kék-fehérek a 70. perc környékén elfáradtak és a Vojvodina egymás után alakította ki a helyzeteket, de szerencsére nem tudtak élni a lehetőséggel. Az első félidő alapján az MTK, a második játékrészben mutatott játék miatt a Vojvodina érdemelt volna győzelmet, így teljesen jogos (lenne) a döntetlen (ha nem lett volna az elmaradt kiállítás). 

A DVSC háromgólos előnyt szerzett az EL-selejtezőben

 

DVSC-TEVA – Szutjeszka Niksics 3-0 (1-0) A mérkőzés részletes tudósítását ide kattintva olvashatják el!

 

Kondás Elemér: nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna

 

Élő közvetítés a Go Ahead Eagles-Ferencváros mérkőzésről

 

Élő közvetítés az MTK–Vojvodina Európa Liga-selejtezőről

 

Hazai pályán kezdett és majd juthat tovább az FTC

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC