nb1.hu

Az egyetlen fénycsóva: Torres ismét villant, akár bajnok is lehet(ne) az Atlético

Madrid - Nincstelen, 80 éves néni fogalmazott róla a legjobba.

Amikor előbb a Chelsea, majd a Milan játékosaként hagyta ki a világtörténelem legtutibb helyzeteit, az egész planéta rajta röhögött. Gúnyos megjegyzések, kegyetlen kommentek és még keményebb karikatúrák áldozata volt. De annak a klubnak a vezetői, edzői, játékosai és szurkolói, ahol felnőtt, soha, egy pillanatra nem felejtették el, hogy mit tett mindenki kedvence, a Kölyök, azaz Fernando Torres az Atlético Madridért.
 
Csak pár emlékkép a múltból.
 
Amikor  Chelsea játékosaként az Atlético Madrid elleni, madridi BL-fellépésre készülhetett, a meccs délelőttjén, szokás szerint, sétát terveztek a londoniak is az ebéd után a játékosoknak. Ám arra senki nem számított, pedig bőven benne volt ám a pakliban, hogy az angolok által kinézett parkot ezrével, de inkább tízezrével fogják ellepni a hír hallatán az Atlético őrültjei. Mindenki csak egy emberre volt kíváncsi, arra a játékosra, aki az ultrák között nőtt föl és amikor pályafutása csúcsán volt, akkor megígérte az őt istenítőknek, hogy soha nem lesz a Real Madrid és a Barcelona játékosa, hiába hívja a világ két legjobbja. De neki még ezt is megbocsájtották volna, és ezt a nem várt eseményről élőben tudósító Sky Sportsnak mesélte egy nagyjából 80 éves néni, aki azt mondta, egész életében nem volt annyi pénze egyszer sem, hogy kimenjen legalább egy meccsre, de ha Torres nem lett volna, akkor már rég feladta volna a kilátástalanság elleni küzdelmet. Azt mondta, a Kölyök volt az egyetlen fénycsóva a sötétségükben, aki a másodosztályból, annak is a kieső zónájából visszarepítette az Atléticót oda, ahová mindig is való volt, a Real és a Barca mögé. Azt, hogy a Chelsea busza alig tudott bejutni a stadionba az éltető tízezrek miatt, hogy a bemelegítésnél és a meccsen, hogyan ünnepelték az Atlético történelmének legfontosabb nagyságát, mindenki el tudja képzelni.
 
 

Újabb magyar csapat vinné a mellőzött Gyurcsó Ádámot – NB1.hu

Újabb magyar csapat hívja Gyurcsó Ádámot

 
Plána annak fényében, hogy amikor visszatért Madridba, vasárnap délelőtt totál megtelt a Vicente Calderón a "bemutatására". De az nem szokványos bemutatás volt ám. Ilyen esetekben a klubok magukat fontosnak gondoló sajtósai és marketingesei a műsor alatt igyekeznek rajta lenni minden képen és tévéfelvételen, mert pont nem esik le nekik, hogy soha és senki nem rájuk kíváncsi. Madridban ez úgy zajlott le, hogy a hangosbemondó annyit közölt az egyik pillanatban, hogy "a Kölyök hazatért, azaz Fernando Torres újra a miénk" és felrobbant az aréna. A 10 percesre tervezett műsor majdnem egy órán át tartott és csak Torres volt ám a pályán, senki olyan, akire senki nem kíváncsi. Így kell(ene) ezt mindenhol!
 
A ceremónia után Torres könnyes szemmel nyilatkozta azt, hogy fogalma nincs, miért őt szeretik a legjobban, amikor a múltban és most is sokkal több, jobb játékosa volt és van az Atléticónak, mint ő.
 
A válaszokat mindenki tudja. A lányok és az asszonyok azért szeretik, mert kölyök képe van, a srácok meg azért, mert az ultrák között nőtt fel, a két halmaz meg együttesen még azért is, mert soha nem alibizett, hűséges típus (nem ment a Barcelonába és a Real Madridba sem), hűen imádja a feleségét és a nagyon aranyos gyerekeit. És mert mindig megmenti az Atlético Madridot.
 
Aki látott már egynél több Atletico-meccset, az pontosan tudja, ha a Matracosok a jóval esélyesebbek, hazai pályán játszanak, akkor vagy szenvedve nyernek 1-0-ra, vagy inkább kikapnak, förtelmesen gyatra játékkal az elemzők által esélytelenebbnek gondolt ellenféltől.
 
Tegnap – és ebben tényleg, de tényleg semmi meglepő nincsen – az Atlético 0-0-ra állt a kieső helyen szenvedő Alaves ellen a 69. percben, amikor Diego Siemone meglépte azt, amit meg kellett lépnie: a pályára küldte mindenki kedvencét és Torres rá jellemző góllal, perceken belül eldöntötte a meccset.
 
Így most
– az Atlético 2 ponttal megelőzte az eddig második, de tegnap vereséget szenvedő Valenciát
– ‎vesztett pontokat tekintve két ponttal áll jobban a Real Madridnál, a klubvilágbajnok egy mecccsel kevesebbet játszva eddig 31 pontot gyűjtött, az Indiánok meg 36-ot
– az Atlético hátránya jelenleg 3 pont az eddig egy meccsel kevesebbet játszó, listavezető Barcelonával szemben. 
 
Azaz: Fernando Torres ismét életben tartotta az Atlético bajnoki álmait.
 
Újságírók, tévés szakértők, elemzők, korábbi kiváló játékosok és jelenlegi edzőpápák próbálták már megfejteni a Torres-jelenséget, de egy 80 éves nincstelen (reméljük, még él), párás tekintetű néni fogalmazta meg ezt a legjobban egy angol tévének, amikor élete egyetlen megmaradt értelme londoni ellenfélként tért vissza a madridi lakótelepek, sikátorok és gettók szomszédságába…
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC