Az Atlético csillaga kivégezte Németországot - videó

A világbajnok francia válogatott egygólos hátrányt ledolgozva nyert a négy éve vb-győztes németek ellen Saint-Denis-ben, a Nemzetek Ligájában.
 
A teltházas Stade de France-ban rendezett keddi mérkőzés első felében a vendégek játszottak aktívabban, többször eljutottak a hazaiak kapujáig, miközben hátul is stabilak maradtak. A vezetést Toni Kroos jóvoltából szerezték meg, aki értékesítette a Presnel Kimpembe kezezéséért megítélt tizenegyest.
 
A második félidőben a franciák nagyobb tempóra kapcsoltak, és egy bal oldali beadás után Antoine Griezmann szép fejesével egyenlítettek. Továbbra is nagy volt az iram, a németek időnként nehéz pillanatokat éltek át, ennek ellenére megpróbáltak továbbra is támadásokat vezetni. Bő tíz perccel a vége előtt a játékvezető szabálytalannak látta Mats Hummels szerelési kísérletét, ezért büntetőt ítélt, amelyet Griezmann értékesített.
 
A német válogatott sorozatban a negyedik tétmérkőzésén nem tudott nyerni és idén már a hatodik vereségét szenvedte el.
 
Keddi eredményének köszönhetően Ukrajna feljutott az A osztályba, Georgia pedig a D-ből a C-be. A gibraltári válogatott története során először nyert két tétmeccset egymás után.
 
Nemzetek Ligája:
A osztály:
1. csoport:
Franciaország-Németország 2-1 (0-1)
gólszerzők: Griezmann (62., 80. - utóbbi tizenegyesből), illetve Kroos (14., tizenegyesből)
 
Az állás: 1. Franciaország 7 pont/3 mérkőzés, 2. Hollandia 3/2, 3. Németország 1/3
 
 
 
 
B osztály:
1. csoport:
Ukrajna-Csehország 1-0 (1-0)
gól: Malinovszkij (43.)
 
Az állás: 1. (és feljutott) Ukrajna 9 pont/3 mérkőzés, 2. Csehország 3/3, 3. Szlovákia 0/2
 
4. csoport:
Írország-Wales 0-1 (0-0)
gól: Wilson (58.)
 
Az állás: 1. Wales 6 pont/3 mérkőzés, 2. Dánia 4/2, 3. Írország 1/3
 
C osztály:
3. csoport:
Szlovénia-Ciprus 1-1 (0-1)
gól: Skubic (83.), illetve Papulisz (37.)
 
Norvégia-Bulgária 1-0 (1-0)
gól: Elyounoussi (31.)
 
Az állás: 1. Norvégia 9 pont (4-1), 2 Bulgária 9 (5-3), 3. Ciprus 4, 4. Szlovénia 1
 
D osztály:
1. csoport:
Lettország-Georgia 0-3 (0-2)
gól: Kanakava (8.), Gvilia (29.), Csakvetadze (61.)
 
Kazahsztán-Andorra 4-0 (2-0)
gól: Szejdahmet (21.), Turiszbek (39.), Gomes (61., öngól), Murtazajev (74.)
 
Az állás: 1. (és feljutott) Georgia 12 pont, 2. Kazahsztán 5, 3. Lettország 2 (1-5), 4. Andorra 2 (1-8)
 
4 csoport:
Gibraltár-Liechtenstein 2-1 (0-1)
gól: Cabrera (61.), Chipolina (66.), illetve Salanovic (15.)
 
Örményország-Macedónia 4-0 (1-0)
gól: Pizzelli (12.), Movsziszjan (67.), Hazarijan (81.), Mhitarijan (94.)
 
Az állás: 1. Macedónia 9 pont, 2. Örményország 6 (6-4), 3. Gibraltár 6 (3-5), 4. Liechtenstein 3
 

Legfrisebb híreink