nb1.hu

Az angolok köszönetet mondhatnak a Bayernnek

Európa – A PL jövőre is négy csapatot indíthat a BL-ben. 

Ugyan még el sem kezdett dolgozni a Premier League-ben, a Manchester City csapatánál, Pep Guardiola, a Bayern München edzője hatalmas szívességet tett az angol csapatoknak azzal, hogy legyőzte az olasz Juventust a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. 

 

Ezzel ugyanis biztossá vált, hogy a Premier League a 2017-18-as idényben is négy csapatot indíthat majd a Bajnokok Ligájában.

 

A Juventus végül 6–4-es összesítésben maradt alul, ami azt jelenti, hogy az Európa Ligában szereplő Lazio maradt az egyedüli olasz csapat az európai kupákban, miközben a Manchester City a BL legjobb nyolc csapata között van, a Tottenham, a Manchester United és a Liverpool pedig az EL-ben küzdhet még csütörtök este, bár minden bizonnyal innen csak egy csapat mehet majd a nyolc közé.

 

 

Az angolok 3,97 koefficienssel vannak az olaszok előtt, ebből pedig a Lazio csak 2,5-et dolgozhat majd le továbbjutás esetén.

 

Az olaszoknak mindenképp felül kellett volna múlniuk az angol csapatokat, hogy előnyre tegyenek szert. Az UEFA ötéves ciklusokat vizsgál, így egy következő évi rossz szereplés is végzetes lehet az angoloknak a 2018-19-es idényt figyelembe véve.

 

Minden csapat két pontot szerezhet egy győzelemmel, egyet döntetlen esetén, míg a selejtezőkben elért eredmények után felezik a pontokat. A Bl-ben minden egyenes kieséses szakaszban, míg az EL-ben a negyeddöntőktől extra pont jár minden fordulóban.

 

További négy pont jár a BL csoportköréért, illetve innen a továbbjutásért is. A szövetség egyébként utólag súlyozza a pontokat az alapján, hogy egy országot hány csapat képviselt.

 

Bursaspor: megint téma Dzsudzsák fizetéscsökkentése

Három tábor az MK-meccsen: a Loki ultrái a tüntető fradisták mellé álltak – VIDEÓ

 

MK: a csabaiak vitatják a bekapott gólokat – VIDEÓ

  

MK: jobb volt a Loki, de nem tudott előnyt szerezni

 

„A király visszatért” Nikolics Nemanja triplázott a Lengyel Kupában – VIDEÓ

 

FEB:  A „szólásszabadság” miatt fizethet a Békéscsaba

 

A dupla adag Lencse elrontotta a „Békéscsaba gyomrát”

 

Keringer-blog: A szurkolói kártyát fegyverként használják

 

Rudolf Gergely kikerült a Videoton keretéből

 

Hosszú évek után visszaköltözött Csepelre vérbeli meccshangulat

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC