nb1.hu

ANK: Búcsúzott a házigazda és a meglepetéscsapat

Gabon – Aubameyangék veretlenül, de nyeretlenül végeztek.

Drámai körülmények között esett ki az Afrikai Nemzetek Kupája házigazdája, Gabon, melyet a hosszabbítás utolsó percében egyszer a kapufa, egyszer pedig Ondoa kapus bravúrja akadályozott meg a Kamerun feletti győzelemben, miközben Bissau-Guinea ezúttal hiába küzdött szívósan, vereséget szenvedett a magabiztosan játszó Burkina Fasótól, akik így az A-csoport élén végeztek.
 
 
 
 
A Gabon–Kamerun találkozón a házigazda csak és kizárólag győzelem esetén remélhetett biztos továbbjutást, és ezért igyekeztek is mindent megtenni. Nagyon bekezdtek a gaboniak, Aubameyang és Bouanga előtt is több lehetőség adódott az első félidőben, ám ezeket vagy ők maguk puskázták el, vagy a remek napot kifogó Fabrice Ondoa védte őket. A csoportot ekkor még vezető és egy döntetlennel is biztosan továbbjutó Kamerun érthetően visszafogottabb volt, az első játékrészben csak Adolphe Teikeu mellé szálló fejese révén veszélyeztettek. Fordulás után főleg Bouanga volt elemében gaboni részről, a Strasbourg fiatal középpályása szabadrúgásból és távolról is próbálkozott, illetve egy tizenegyesgyanús helyzetben is ő volt a főszereplő. A mérkőzés utolsó percében ugyancsak ő bombázott kapufára, majd a kipattanó labdát Didier N’Dong lőtte ismét rá, de Ondoa kapusnak köszönhetően Kamerun megőrizte a döntetlent. Gabon a lefújás után még abban reménykedhetett, hogy Burkina Faso és Bissau-Guinea döntetlent játszanak és akkor sorsolás dönt a továbbjutásról…
 
 
 
 
Nem így történt, az Afrika-kupa újonca, a már a kvalifikációjával is – hát még a Gabon elleni döntetlenével és a Kamerun elleni szép helytállásával – meglepetést okozó Bissau-Guinea lendülete elfogyott az utolsó csoportmeccsre és bár megvoltak a lehetőségei, végül simának mondható 2–0-ás vereséget szenvedett Burkina Fasótól. A burkinaiak duplán örülhettek ennek a győzelemnek, ugyanis jobb gólkülönbségüknek köszönhetően csoportgyőztesek lettek, ezzel elkerülték Szenegált a negyeddöntőben és a valamivel könnyebbnek ígérkező B-csoport második helyezettjével (Tunéziával, Algériával, vagy Zimbabwéval) találkoznak majd.
 
 
 
 
Afrikai Nemzetek Kupája 
Csoportkör, 3. forduló 
A-csoport:
 
Kamerun–Gabon 0–0 
Bissau-Guinea–Burkina Faso 0–2 (Nakoulma 12., Traoré 58.) 
 
A csoport végeredménye:
1. Burkina Faso 5 pont (4–2), 
2. Kamerun 5 pont (3-2), 
3. Gabon 3 pont, 
4. Bissau-Guinea 1 pont.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC