A tévében nem a Real, a Barcelona lett a bajnok

Spanyolország - Mindenki tudja, melyik gárda lett a harmadik!

Forrás:

Annak ellenére, hogy a Real Madrid nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot, a televíziós bevételekből az FC Barcelona részesült tavaly a legnagyobb arányban.
 
A spanyol élvonal 20 csapata között 1,247 milliárd eurót osztottak szét 2017-ben, ez 20 millió euróval magasabb az egy évvel korábbinál. A Barca ebből 146,2 milliót (45,176 milliárd forint) kapott, míg a Real Madrid 140-et.
 
A két sztárcsapat közül azért a Barcelona felé billent a mérleg nyelve, mert a televíziós pénzeket az utóbbi öt év eredményessége alapján állapítják meg, márpedig a Barcelona 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is bajnok volt, míg a Real 2012 után nyert ismét 2017-ben.
 
A harmadik legmagasabb összeg (99 millió) az Atlético Madrid számláját gyarapította, a legkevesebbet pedig a 2016-ban feljutott Leganes kapta, 39,3 millióval.
 

Vinné a Fradi válogatottját a Puskás Akadémia - NB1.hu

Vinné a Puskás Akadémia a Fradi válogatottját

Legfrissebb híreink