nb1.hu

A mi pofánk szakad le: beképzelt maradt a PAOK edzője

De lehet, hogy csak betolt egy kis hallucinogént!

A Vidi-PAOK (1-0) mérkőzésről készült elemzésünkben mutattunk rá, miért voltak totál beképzeltek a görögök a mérkőzés felvezető sajtótájékoztatón is. Ezt halál egyszerűen tudtuk bebizonyítani úgy, hogy még a legmodernebb szövegfelismerő-algoritmusunkra sem volt szükségünk.
 
Razvan Lucescu, a PAOK trénere viszont a tegnapi zakó után is úgy nyilatkozott, mint aki egy másik, elképzelt térben és időben lézengene. Ezt az elemzése bizonyítja, amit a következő bekezdéstől lehet olvasni, de előtte még beszólunk neki: „Ember, két meccs alatt nem volt kidolgozott helyzetetek, miről beszélsz már megint?!”
 
Íme, az ámokfutás:
 
„"Nehéz meccs volt, az egyik csapat birtokolta a labdát, a másik pedig fizikálisan, keményen futballozott. Sajnos a két mérkőzés alatt egyszer sem tudtuk feltörni őket. Az egyértelmű, hogy melyik volt a minőségibb együttes, melyik próbált igazán játszani és melyik volt az, amelyik előrevágott labdákkal operált. Az ellenfelünk egy helyzetet sem tudott kialakítani, de ők nyertek két meccset. Az eredmény őket igazolja. A fociban néha nem könnyű összehasonlítani a csapatokat, lehet, hogy ha van még hat meccsünk a Vidi ellen, mind a hatot megnyerjük. Persze a labdarúgásban időről időre előfordul, hogy olyan gárdákkal találkozol, amelyek csak védekeznek, de képtelen vagy mattolni őket. A játékosaim mai hozzáállásával elégedett voltam, mindenki megtett mindent, de a teljesítménnyel nem. A hazai találkozóra azt mondtam, az én hibám volt, nem jó üzenetet küldtem a csapat felé, a mai vereség azonban más. Egy dolog próbálkozni és egy másik sikerrel járni. Kiesés? Nem. Még nem estünk ki. Van hátra két mérkőzés, ha ők kikapnak mi nyerünk, továbbjuthatunk. Pelkas egyébként pihentetés miatt nem lépett ma pályára, az elmúlt időszakban nem igazán találta a formáját. Talán jobban is járt azzal, hogy kimaradt ebből. Nem szeretném egy labdarúgó hiányára kihegyezni a vereséget, hiszen több különböző futballistával is gyakoroltuk ugyanazokat a szituációkat. Ma azonban a Vidinél volt a momentum".
 
Lucescu tehát vagy másik meccset nézet, vagy valami hallucinációt okozó szer hatása alatt volt a meccs közben, a tripje meg a sajtótájékoztatón csúcsosodott ki csak igazán.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC