nb1.hu

A legolaszabb nem olasz csapat a Juventus ellenfele

Torino – Tévezéket is megbénítja a Monaco csodavédekezése?

A tavalyi döntősök párharca (Atlético Madrid–Real Madrid) mellett két régi BL-motoros csap össze ma este a negyeddöntő első mérkőzésén. A legjobb négy közé legutóbb 2003-ban bejutott Juventus a 2004-ben finalista AS Monacót fogadja. A két keret játékosainak összértéke alapján a Zebrák az esélyesek: a Transfermarkt becslései szerint jelenleg a 10. legértékesebbek 318,7 millió euróval (95 milliárd forint), míg a hercegségbeliek csak a 38. helyezettek (121,2 millió euró – 36 milliárd forint).

 

Figyelmeztető jel viszont olasz bajnoknak, hogy a sorozat meglepetéscsapata a legutóbbi körben 3-1-es londoni győzelemmel alapozta meg az Arsenal elleni továbbjutását, a hat csoportmeccsén pedig csak a Benficától kapott gólt.

 

 

A Monaco megérdemelten negyeddöntős, egyetlen kapott góllal megelőzte a Benficát és a Zenitet, és a francia bajnokságban is a legjobb e tekintetben. Kiváló edzője nagyon jól megszervezi a csapat játékát – dicsérte az ellenfelet Massimiliano Allegri, a meglepő parmai veresége ellenére bombaformában futballozó (előző hat mérkőzésén gólt sem kapott) Juventus vezetőedzője, aki feltörekvő sztárját, Paul Pogbát nélkülözni kénytelen, de újra bevetheti játékmesterét, Andrea Pirlót. – Az ilyen csapatok ellen hajlamos lehetsz túlságosan kinyílni, de nekünk száznyolcvan percen keresztül óriási türelemre lesz szükségünk, hogy ne adjunk területet az ellentámadásaikra. Egy negyeddöntőben már nincs favorit, az jut tovább, aki kevesebbet hibázik. Legalább ugyanolyan intenzitással kell játszanunk, mint Dortmundban, de azt hiszem, összetettebb feladatunk lesz, mint a BVB ellen.

 

A Monacót dirigáló portugál Leonardo Jardim is egyetértett kollégájával abban, hogy a fiatal tehetségekből (például a 19 éves Anthony Martial) és rutinos veteránokból (Ricardo Carvalho 36, Dimitar Berbatov 34 éves) összegyűrt csapata rászolgált a BL-negyeddöntőre. Mint ahogy abban is, hogy ezen a szinten már nem lehet favoritról beszélni.

 

Nem tartozunk a futottak még kategóriába, tiszteletet vívtunk ki magunknak az eddigi teljesítményünkkel – emelte ki. – A Juventus minőségi és tapasztalt csapat, velünk ellentétben csupa huszonhárom évesnél idősebb játékossal. Nem csak Carlos Tévez veszélyes, van egy kiváló kapusa, a Serie A legjobb védelme, és egy nagyszerű középpályás sora. Tiszteljük őket, de mi most is a saját játékunkat fogjuk játszani, még ha nehezebbnek is ígérkezik a dolgunk, mint az Arsenal ellen. Hogy a Monaco úgy játszik, mint egy tipikus olasz csapat? Tény, hogy nagyon szervezettek vagyunk, védekezésben és támadásban is egységesek. Mindenki tökéletesen ismeri a szerepét, és tudja, mit kell tennie. Szóval, igen, talán hasonlóak vagyunk egy olasz csapathoz, különösen, ha nincs nálunk a labda, és vissza akarjuk szerezni.

 

A másik keddi mérkőzésen újra összecsap egymással a két tavalyi finalista, az Atlético és a Real Madrid. Szerdán két újabb negyeddöntős párharc veszi kezdetét: az FC Porto a Bayern Münchent, a Paris Saint-Germain a Barcelonát fogadja.

 

 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés

 

 

Juventus–Monaco

 

Torino, Juventus-stadion, kedd, 20.45 (tv: Digisport 1)

Játékvezető: Královec (Slysko, Wilczek) – csehek

 

A várható összeállítások

Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Evra – Marchisio, Pirlo (Barzagli), Vidal – Pereyra – Tévez, Morata

Monaco: Subasic – Raggi (Fabinho), Carvalho (Wallace), Abdennour, Kurzawa – Toulalan, Kondogbia – Dirar, Moutinho, Martial – Berbatov
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC