nb1.hu

A csehek a sírból hozták vissza a horvátok elleni meccset

Saint-Étienne – A horvát szurkolók a pályára dobott petárdákkal és görögtüzekkel kizökkentették csapatukat.

A cseh válogatott 0-2-ről felállva 2-2-es döntetlent játszott a horvát csapattal a labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának második fordulójában.

 

A horvátok futballoztak aktívan az első félidőben, egyre-másra vezették akcióikat, labdavesztés után pedig rendszerint gyorsan letámadták ellenfelüket és ismét támadásba lendültek. Sok nagy helyzetet nem dolgoztak ki, de 14-szer kísérleteztek kapura lövéssel, így várható volt, hogy az egyikből gól születik, ami a játékrész hajrájához közeledve be is következett.

   

Vedran Corluka, akinek a törökök elleni vasárnapi mérkőzésen felrepedt a fejbőre, a második félidőre vízilabdás sapkában jött ki.

   

A második 45 percet lendületesebben kezdték a csehek, de hamar nőtt a hátrányuk, s később sem vált könnyebbé a dolguk, mert a horvátok 2-0 után is letámadtak. Ezzel együtt negyedórával a vége előtt összejött nekik a szépítés a szűk tíz perccel korábban beállt Milan Skoda jóvoltából. A horvátok még ekkor is úgy érezhették, hogy győzelmük nem forog veszélyben, de Vida kezezése miatt két pontot elveszítettek.

   

A csehek olyan mérkőzésen harcolták ki a döntetlent, melyen az ellenfél végig nagy fölényben játszott.

   

A horvátok négy, a csehek egy ponttal várják az utolsó fordulót.

 

2016-os Európa-bajnokság

D-csoport, 2. forduló

Csehország–Horvátország 2-2

Saint-Étienne, Stade Geoffroy-Guichard

Játékvezető: Clattenburg (angol)

 

Csehország: Cech – Kaderábek, Sivok, Hubník, Limbersky – Darida, Plasil (Necid, 86.) – Skalák (Šural, 67.), Rosicky, Krejcí – Lafata (Škoda, 67.). Szövetségi kapitány: Pavel Vrba

Horvátország: Subasic – Srna, Corluka, Vida, Strinic (Vrsaljko, 90+8.) – Badelj, Modric (Kovačić, 62.) – Brozovic, Rakitic (Schildenfeld, 90+7.), Perisic – Mandzukic. Szövetségi kapitány: Ante Cacic

 

Gólszerző: Škoda (76.), Necid (93.-tizenegyesből) ill. Perisic (38.), Rakitic (59.),

Sárga lap: Sivok (72.), Vida (93.) ill. Badelj (14.), Brozovic (74.)

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC