A City új igazolása lett a világ legdrágább védője

Manchester – John Stonesért 47.5 millió fontot fizettek a világoskékek.

Forrás: mancity.com

Korám reggel robbant az átigazolási bomba, ugyanis a Manchester City az UEFA-nak elküldte a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörére a nevezési listáját és bizony John Stones neve szerepelt a rajta.

 

Pár órával később már hivatalosan is bejelentették a transzfert, melynek értelmében a 22 éves játékos David Luizt megelőzve a világ legdrágább védőjátékosa lett.

 

John Stones hat évre írt alá, az átigazolási díj összege 47.5 millió font, de elérheti az 50 milliót  is.

 

 

„Szeretnénk segíteni Johnt, hogy megmutathassa, mit is tud valójában és nálunk még jobb játékossá váljon. Nagyon szeretem a játékát, várom már a közös munkát” – nyilatkozta a csapat menedzsere, Pep Guardiola.

 

„Nagyon örülök, hogy megszületett az egyezség, várom már a közös munkát. Régóta látom, mi folyik a Citynél és nagyon várom, hogy a menedzserrel közösen nagy célokat érjünk el. Tudom, hogy nem lesz egyszerű a csapatba kerülés, de mindent megteszek, hogy a lehető legjobb játékossá váljak. Remekül éreztem magam az Everton csapatánál, és természetesen minden jót kívánok a csapatnak és a szurkolóknak is” – mondta Stones.

Legfrissebb híreink