nb1.hu

MTK: rutintalanság döntött a kiesőjelölt ellen – reakció

Debütált egy tehetséges támadó.

A hétvégén 2-2-es döntetlent játszott az MTK a Dabas-Gyónnal.
 
Kanta József csapata hiába kertült 2-0-ás előnybe, ám ezt az eredményt nem sikerült tartani. Az MTK II így jelenleg a nyolcadik helyet birtoklja a tabellán, míg a Dabas-Gyón jelenleg a 17., hét pont van a bennmaradást jelentő 16. helytől.
 
A találkozó után így értékelt a hazaiak mestere, Kanta József:
 
,,Sajnálom, hogy 2-0-nál nem sikerült lezárnunk a találkozót, hiszen megvoltak a területeink, helyzeteink, hogy meglegyen. Sajnos elrontottuk a meccs végét. Kicsit elfogytunk és eleve jó pár olyan játékos lépett pályára, akik kevesebb lehetőséghez jutottak az elmúlt időszakban. Ez most egy olyan meccs volt, ahol ezek a srácok is szerepet kaptak és maximálisan elégedett vagyok a teljesítményükkel. Az eredmény miatt csalódott vagyok, de ha azt nézzük, hogy mennyire fiatal, rutintalan csapattal álltunk ma fel és hányan nem is a saját posztjukon szerepeltek, összességében elégedett lehetek. Ami a debütáló Barkóczit illeti, látszik, hogy egy vérbeli befejező csatárról beszélünk. Régóta szerettem volna már, hogy bemutatkozzon nálunk. Az ősszel még az U17-ben játszott, majd tavaszra felkerült az U19-be, ahol vezeti a góllövőlistát is. Szombaton kétszer volt eredményes az utánpótlásban, nálunk kapott egy fél órát és szintén betalált. Nagyon nagy jövő előtt áll!"

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC