Pedig még Fortuna is az érdiek mellé állt.
A Ménfőcsanak vendégeként botlott ugyan az Érd, azonban a veretlenségét megőrizte, viszont már nem érintetlen a csapat hálója.
Sokáig úgy tűnt, hogy továbbra sem kap gólt a vendégcsapat, hiszen a hazaiak kettő tizenegyest is kihagytak. Kóos Gábor révén a vezetést is meg tudta szerezni korán az Érd, így a győzelem is biztosnak tűnt. Azonban a Ménfőcsanak a végén ki tudott egyenlíteni, így nem csak pontot mentet, de megajándékozta az első kapott góllal az Érdet.
A vezetőedzők így nyilatkoztak a meccs után:
Rozmán László (Ménfőcsanak): ,,A mérkőzés előtt kiegyeztünk volna a döntetlenben. Tudtuk, hogy az osztály egyik legjobb csapatával találkozunk, amely gólt sem kapott. Készültünk rá, de arra nem lehet felkészülni, hogy nem tudjuk berúgni a tizenegyest. A csapat erejét mutatja, hogy két kihagyott tizenegyes után is tudott egyenlíteni. Sokat tettünk a győzelemért, egy jó csapatnak szerencséje van. Az Érdnek most kis szerencséje volt."
Limperger Zsolt (Érd): ,,Az első félidőben nem érdemtelenül vezettünk, akkor el kellett volna döntenünk a meccset. Ha vezetünk két góllal, akkor szerintem nem jött volna fel a Ménfőcsanak. A második félidőben hathatós közreműködéssel kaptunk két olyan büntetőt, amely mezőnyben nem biztos, hogy fault, de ezzel nem tudunk mit csinálni. Sokáig volt érintetlen a kapunk, úgy tűnik, ebből presztízskérdést csinált ez a drága jóember. Aztán egy férfias küzdelem volt, a játékvezető pedig elvesztette a fonalat. A második félidő viszont nem tetszett nekem, nem úgy játszottunk, ahogy szeretnénk. Egy harcias második félidő volt, amiből ellenfelünk jött ki jobban, így összességében megérdemelt a döntetlen. Minden pontot meg kell becsülnünk, ezt is."
NB III, Nyugati csoport, 8. forduló
Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak – Érdi VSE 1-1 (0-1)
Győr-Ménfőcsanak, 200 néző. V.: Kubicsek (Vörös D., Jakab B.)
Ménfőcsanak: Ficsór – Serfőző B. (Éri, 72. perc), Bella (Szalai Cs., 53. p.), Kelemen M., Vincze Á. – Gelencsér, Androsch, Vayer – Veres M., Füleki, Szilvágyi (Tamás A., 61. p.)
Szakmai igazgató: Rozmán László
Érdi VSE: Borek – Honti, Bozsoki, Csiszár – Fürjes (Földesi, 87. p.), Kalmár, Kócsa, Koós, Varga T. – Farkas B. (Kollega, 63. p.), Molnár B. (Popov, a szünetben)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gól: Füleki (76. p.), ill. Koós (6. p.)