Nem így tervezte.
A Hajdúszoboszló az NB III Keleti csoportjában a negyedik helyen végzett. A csapat 38 mérkőzés alatt 70 pontot szerzett, érdekesség, hogy a harmadik pozícióban záró BKV Előre 74 egységgel zárt.
A Hajdúszoboszló az új idénynek új edzővel vág neki, ez derül ki abból az interjúból, amit Csillag László adott az NB3 Foci csoport nevű Facebook-oldalnak.
"Igen, jól értesültél, új szakmai vezetéssel vág neki a csapat a következő idénynek. Hogy hogyan tovább egyelőre nem tudom, nem egy évre terveztem, de ezt hozta a sors. Bíztam a saját képességeimben és fontosnak tartottam az eredményességet, de ez kevésnek bizonyult, ugyanis megkeresés egyelőre nem érkezett. Kiváló szakemberek vannak a labdarúgásban, éppen ezért képviselet nélkül nagyon nehéz érvényesülni, de bízom benne, hogy az eredményességem is hoz majd új lehetőséget számomra" – nyilatkozta a távozó tréner.