nb1.hu

PMFC-ETO: nincs mit megmagyarázniuk a pécsieknek – REAKCIÓK

Az álomgól mellett érdekeset is rúgtak a hazaiak.

Háromezer néző nézte végig (a forduló leglátogatottabb mérkőzése volt), ahogyan küzdelmes mérkőzésen 2-2-t játszott az újonc Pécs az ETO ellen. Ez a párosítás hosszú évtizedeken keresztül kiemeltnek számított még a magyar labdarúgás legfelső osztályában is.
 
A kiemelt jelző most is indokolt, csak jelenleg a másodosztályban. Abban az NB II-es bajnokságban, mely sokak szerint minden idők legerősebb, legkiélezettebb kiírása lehet, arról meg pláne nem elfeledkezve, hogy jó pár mérkőzésén meg többen lesznek, mint jó néhány NB I-es találkozón.
 
A PMFC és az ETO játékosai most is nagyot küzdöttek egymással. A magyar válogatott Priskin Tamás két gólt szerzett a meccsen, de a hazaiaktól Adamcsek Máté is, akinek az első gólja sokáig emlékezetes marad.
 
 
 
Adamcsek a következőket nyilatkozta a klubhonlapnak: „Férfias küzdelem zajlott a Győr ellen a pályán, teletűzdelve rengeteg párharccal. Az első félidőben volt egy holtpont, amikor azt éreztem a csapaton, hogy a hat nap alatt lejátszott három bajnoki mérkőzés sok volt, aztán a második félidőben ismét a saját játékunkkal tudtunk foglalkozni. Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel, bár jó lett volna még egy gólt szerezni és itthon tartani a három pontot. Az első találatomat megelőző szabadrúgásnál láttam, hogy meglehetősen magas a győri sorfal, ezért választottam inkább ezt a megoldást, ami végül a vezetés megszerzését eredményezte. Az adott szituáció hozta így, edzésen sokat gyakoroljuk a pontrúgásokat Óvári Zsolttal, akinek szintén nagyon jól mennek a szabadrúgások, csak most kettőnk közül pont én voltam a pályán.”
 
Azaz, kis szerencse is kellett ahhoz, hogy Adamcsek ennyire remek gólt szerezhessen.
 
A győriek részéről a szakvezető, Tuifel Péter értékelt: „Gratulálok a csapatnak, nehéz három mérkőzésen vagyunk túl, és úgy érzem ma nagyot melóztak a srácok. Az első húsz percben még az ellenfél dominált, majd kiegyenlített lett a meccs és két gót is szereztünk. Szerettük volna megtartani az eredményt, de egy érdekes szituációban egyenlített a Pécs. A végén még eldönthettük volna a találkozót, de sajnos nem sikerült.”
 
Megnézve a mérkőzést összefoglalóját, igaza volt, érdekes volt a szituáció.
 
Ám ezért a pécsieket nem illeti szemrehányás. 

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC