nb1.hu

Lipcsei "két infarktusa" az év meccsén – reakciók

Nehezen szólalt meg a Budaörs edzője.

Nem túlzunk, ha azt mondjuk a Soroksár és a Budaörs az év meccsét produkálta vasárnap az NB II-ben. Az első félidőben úgy tűnt, hogy a vendégek biztosan megszerzik a három pontot, hiszen Hamar Ádám két góljával 2-0-ra vezettek. A második félidő elején szépített a Sori, de Pethő is duplázott a Budaörsben, így az 56. percben 1-4 állt az eredményjelzőn.
 
Aztán jött az őrület. Lipcsei Péter tanítványai begyújtották a rakétákat, és ennek köszönhetően fordítottak. Az 5-4-es végeredményt Ramadan a 93. minutumban állította be.
 
Lipcsei Péter a karrierje alatt sok dolgot átélhetett, de ez a meccs még neki is újdonságot hozott. Márkus Tibor pedig azt érezte, hogy 4-1-nél kicsit kiengedtek a budaörsiek.
 
Lipcsei Péter: "Lábon kihordtam két infarktust. Elment a Budaörs 4-1-re, ezt követően olyen történt, ami a pályafutásomban még nem fordult elő. Azt is mondhatnám, hogy ilyen nincs, de láthatjuk, hogy mégis van. Emberfelettit nyújtottak a játékosaim, így csak dicsérni tudom őket. Az akaratnak alapnak kell lennie, de azt is megmutatták, hogy lehet rájuk építeni. Nyilván akadtak rossz periódusaink, amikor a játékunk nem úgy alakult, ahogy kellett volna. Megérdemeltük ezt, hiszen a második félidőben voltak kimaradt ziccereink is. Elmehetünk egy jót pihenni, három nap pihenőt kapnak a srácok. Bennem is pozitív indulatok dúlnak, megyünk tovább a megkezdett úton."
 
Márkus Tibor: "Nehezen tudok megszólalni. Jól kezdtünk, megszereztük az előnyt. Az első félidőben lezárhattuk volna a meccset, majd kényelmesek lettünk, hagytuk az ellenfelet felállni. Úgy néz ki, hogy nekünk a négy gól kevés ahhoz, hogy egy mérkőzést lezárjunk. 4-1-nél talán kicsit kiengedtünk, próbáltunk ebbe belenyúlni."
 
Íme a "flúgos futam" összefoglalója:
 

SOROKSÁR SC–BUDAÖRSI SC 5–4 (0–2)
Budapest, Haraszti út, zárt kapuk mögött. Vezette: Móri Tamás (Bertalan Dávid, Szilágyi Norbert)
SOROKSÁR: Major B. – Gárdos (Kópis, 79.), Takács Zs., Csontos, Pászka – Derekas, Hudák – Tóth D. (Szerető, 56.), Ramadan, Csernik – Erdélyi. Vezetőedző: Lipcsei Péter
BUDAÖRS: Kovács P. – Menyhárt, Kékesi, Gyurácz, Zsidai – Petneházi, Molnár Cs. , Csiki N. (Molnár T., 73.) – Halmai Á., Pethő (Horváth E., 86.), Végh G. (Petró, a szünetben). Vezetőedző: Márkus Tibor
Gólszerző: Halmai Á. (0–1) a 9., Halmai Á. (0–2) a 13., Csontos (1–2) a 47., Pethő (1–3) az 53., Pethő (1–4) az 56., Derekas (2–4) a 68., Hudák (3–4) a 71., Pászka (4–4) a 81., Ramadan (5–4) a 93. percben
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC