nb1.hu

Beadás, sarkazás: nem megszokott gól a Fradi következő ellenfelétől – videó

Nosztalgiarangadó lesz a Magyar Kupában.

Magyar Kupa következő körének egyik legízletesebb párosítás a Békéscsaba és az FTC összecsapása lesz. A két gárda ugyanis hatalmas hangulatú találkozókat vívott egymás ellen még az NB I-ben a kilencvenes években. És az ütközetek nemcsak a pályán zajlottak egyébként, hanem Békéscsaba sikátoraiban, utcáiban is, hiszen a lila-fehérek hívek nem egyszer próbálták felvenni a versenyt a hazai mérkőzések alkalmával a Ferencvárosi kollégáikkal.
 
 

A csákvári Dibusz Dénes repítette a tabella élére a csapatát – videó

 Nem hinnénk, hogy létezik futballrajongó, aki azt gondolta volna, hogy úgy érkezik majd meg novemberre a másodosztály mezőnye, hogy a Csákvár áll majd az élen. Nem azért, mert Visinka Ede csapatát bárki is lenézné, hanem azért, mert a papírforma alapján a bajnokság előtt 5-6 másik egylet jutott volna eszébe mindenkinek.

 
Éppen az előbb felsoroltak miatt még annál is nagyobb érdeklődésre lehet számítani a mérkőzés iránt, mint amit elsőre gondolna az átlagpolgár. 
 
Schindler Szabolcs csapata egyébként nem repeszt valami hű de jól a bajnokságban, mert eddig a 17. helyen áll, ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a már kieső helyen álló Haladás. Tegnap viszont, nem gyakran látható góllal ment tovább a kupában.
 
 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC