nb1.hu

70 éves a magyar foci és az FTC legendája!

Boldog Születésnapot!

Ma ünnepli 70. születésnapját a 12-szeres válogatott Szokolai László, a Ferencváros bajnok és kupagyőztes korábbi játékosa – számolt be róla az MLSZ.

A viszonylag alacsony termete ellenére is kitűnően fejelő középcsatár „csak” huszonkét évesen, a Rába ETO tagjaként, 1974. október 9-én a PMSC ellen játszott először az NB I-ben. 1977-ben – három játékosért cserébe – gyerekkora kedvenc csapatához, a Ferencvároshoz igazolt, ahol aztán bajnoki címet (1980–1981) és Magyar Népköztársasági Kupa-elsőséget (1978) is szerzett. 

A közönség körében a mai napig népszerű „Szoki”, nem pusztán azzal tűnt ki kortársai közül, hogy jól fejelt, hanem azzal is, hogy félelmet nem ismerően ugrott bele a legkeményebb játékhelyzetekbe is.

A magyar válogatott mezét 12 alkalommal húzhatta fel, és ezeken a mérkőzéseken két gólt szerzett. A nemzeti csapatban az argentínai világbajnokság után, Helsinkiben játszott először, a második mérkőzésén góllal segítette a nemzeti tizenegyet a szovjetek legyőzéséhez. Csupán tizenkét mérkőzést számláló válogatottbeli karrierje során kétszer is részese volt a nyugatnémetek elleni döntetlennek. Legfontosabb mérkőzése az 1984-es, a ciprusiak elleni hazai vb-selejtező volt, amelyen tíz perccel a beállítása után bebiztosította a győzelmet.

Később, 1983 és 1986 között külföldön is kipróbálhatta magát, a Sturm Graz játékosaként. 1984-ben a Sturmmal az UEFA kupában a negyeddöntőbben csak hosszabbításban estek ki a korábbi BEK győztes Nottingham Foresttel szemben.

Szokolai Rákospalotán a Volán SC-ben fejezte be az aktív labdarúgást. Később edzőként több helyen is megfordult, dolgozott az FTC-nél és az MLSZ utánpótláscsapatai mellett is. Nyilasi Tiborral kialakult legendás barátságát a mai napig is ápolja, és az évtizedek során a rá jellemző örök derű sem kopott el.

Rendszeresen részt vesz a Magyar Öregfiúk Válogatott foglalkozásain, és nem képzelhető el nélküle a Válogatott Labdarúgók Klubjának egyetlen eseménye sem.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC