nb1.hu

Vidi és Fradi támadókat elemeztünk Dibusz Dénessel – interjú

Csírájában elfojtani!

Emlékezetes kiállítása volt Dibusz Dénesnek Fehérváron a legutóbbi kupameccsen, amit azért is bán az FTC kapusa, mert véleménye szerint addig már látszott azon a találkozón a zöld-fehérek játékán, mit és hogyan kell tenniük azért, hogy megverjék – a 2018/19-es kiírásban először – a Vidit. Az említett szituáció miatt a fehérváriak támadójátékát is elemeztük Dibusszal, akitől azt is megkérdeztük, hogyan látja az edzéseken a Ferencváros mezőnyjátékosainak a formáját. Szerhij Rebrov érkezése óta kiemeltebben hangsúlyozzák a klubnál, hogy mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálnak, de most ugye nem akármelyik csapat lesz az ellenfél, hanem a legnagyobb szakmai rivális.
 
Mennyire számít, hogy a Vidi lesz az a következő bizonyos ellenfél?
Az a lényeg, hogy megszerezzük a három pontot. Viszont tény, hogy pikantériát ad az, hogy a fehérváriak ellen lépünk pályára. Volt olyan, amikor nem úgy játszottunk ellenük, ahogy kellett volna, főleg az őszi szezonban megrendezett találkozókon, de a két kupameccs már más volt. A visszavágón jól kezdtünk, a kiállításomig, abban a nyolc-kilenc percben, már látszott rajtunk, hogy mit kell játszanunk a Vidi ellen, hogy sikeresek legyünk ellenük. Holnap olyan játékkal és teljesítménnyel kell előrukkolnunk, hogy bebizonyítsuk, mi vagyunk a jobb csapat. Sok piros lap volt mostanában a két gárda egymás elleni mérkőzésein, ezért sokkal koncentráltabbnak kell lennünk.
 
A kiállításodat kielemeztétek?
Már másnap. Ahogy elveszítettük a labdát a Vidi tizenhatosánál, két passzból tudtak olyan támadást csinálni, amiből a kapunk elé kerültek. Nem jól reagáltuk le a dolgokat. A két belső védőnk jó helyzetben lehetett volna, de mégsem kommunikáltak jól, nem érezték a veszélyt, ami a támadásból lehet. Próbáljuk ezeket a hibákat minimalizálni. Részletesen megbeszéltük, kinek, hogy kell reagálni.
 
Rebrov is többször beszélt arról az eddigi, egymás elleni meccseitek előtt, hogy kiemelten jó a Vidi a hosszú indításokból. Ez a legveszélyesebb fegyverük?
A Vidi zárt védekezésből indulva próbál gyors kontrákat vezetni, ennek egyik eleme a hosszú indítás, de a pontrúgásokra is nagy hangsúlyt fektetnek. Erre a két elemre kiemelten figyelnünk kell. Kontráknál gyorsan kell döntenünk védekezésben. Azt a játékost is figyelni kell, akinél a labda van. Mennyire tud zavartalanul indítani, mikor rúgja el a labdát a beinduló társ, társak irányába, de idővel arra is figyelni kell, nehogy kapura tudjon lőni. Látnom kell, milyen helyzetben vannak a védők, mit tudnak kezdeni a mögéjük lőtt labdákkal, Ha nem tudnak semmit, gyorsan kell döntenem, hogy kiinduljak-e. Azt is figyelnem kell, bele tud-e érni, pöckölni a labdába a támadó, mert akkor hiába mozdulok ki, megváltozhat a labda iránya, elmehet mellettem.
 

null

null

Mire kell még odafigyelnie a játékotok védekező részének?
Szélekről is nagyon eredményesek. Pontrúgásokra, játékból adódó szituációkra is igaz ez. Kedden a Loki ellen is így szereztek gólt, de a múlt hétvégén az Újpest ellen is, az is győztes gól lett. Jó csapatról van szó, mindenre oda kell figyelnünk. Nem tudnék olyan elemet mondani, amiből ne lehetnének veszélyesek. Csírájában kell elfojtanunk a kísérleteiket.
 
Van-e valamilyen különleges rituáléd a meccsek előtt?
Nincs semmi különös. Az étkezésre kell nagyon odafigyelnem, mindig próbálom ugyanazt enni. Bemelegítés ugyanaz, de semmi egyéb, extra dolog nincs, ami jellemezne.
 
Ti támadóitok milyen formában vannak?
Jóban. Minden edzésen vannak olyan gyakorlatok, amikor tudják fejleszteni a képességeiket. Vannak, amikor a rúgótechnika szerepel a programban, van, amikor a szélről történő beadásokra érkeznek a kapu elé. Mindig változatos edzésprogram szerint készülünk.
 
Eldől a bajnoki cím sorsa szombaton?
Matematikailag semmiképpen. Ezért az első és a legfontosabb, hogy nyerjünk, utána ráérünk a jövővel foglalkozni. Most csak a fehérváriakra kell fókuszálnunk, nekik meg ránk. A Vidinek győznie kell, ha bajnok akar lenni, nekünk meg azért kell a három pont, hogy még egy hatalmas lépést tegyünk az aranyérem megszerzése felé.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC