nb1.hu

„Szurkolók jelentik”: okkal került szóba a Fradi és a Vidi a Honvéd ankétján

Sokat beszéltek a sajtóról is, ezért elemeztük a sajtósaikat.

Megtartotta első szurkolói ankétját tegnap a Honvéd új tulajdonosi köre, az eseményen ott volt Azurák Csaba is, aki a TV2-től érkezett Kispestre, ő irányítja majd a kommunikációs- és marketing folyamatokat.

 

A Honvéd a hivatalos honlapján lévő beszámolóban pozitív összejövetelről írtak. A beszámoló címe eleve az, hogy „Kötetlen hangulatban. Ebben jelezték, hogy „Szóba került a vilniusi és a craiovai utazás; a csapat hosszú távú megerősítése; a játékospolitika; az akadémisták szerepe; a klub kommunikációjának fejlesztése (új honlap és telefonos applikáció, intezívebb kapcsolattartás a szurkolókkal); no meg az is, hogy a vezetőség szeretné, ha az új létesítmény több lenne, mint egy stadion, sokkal inkább egy közösségi tér, ahol a meccsélmény mellett is érdemes lesz időt tölteni.

A csapatépítéssel kapcsolatban Kun Gábor és Mendelényi Dániel hangsúlyozta, lépésről lépésre szeretnénk haladni, az átigazolások mellett az akadémistákra is akarunk építeni, s a cél, hogy középtávon lehessünk méltó ellenfelei a Ferencvárosnak és a Mol Fehérvárnak.

 

A szurkolói ankét végén Kun Gábor ügyvezető bejelentette, hogy a klub 110 darab bérletet sorsol ki a drukkerek között a Honvéd augusztus 3-i 110. születésnapja kapcsán, továbbá arról is beszélt, hogy a jövőben a klub támogatja majd az szurkolók idegenbeli utazásait.

Az ankét lezárásaként a szurkolók és vezetőség összeállt egy közös képre, majd kötetlen beszélgetés formájában folyatódott még az összejövetel.”

Ezután felvettük a kapcsolatot két Kispest-szurkolóval. Egyikük 40-es éveit taposó fanatikus, akivel még soha nem sikerült a Honvédon és a szervezett szurkolói szubkultúra dolgain kívül másról beszélni. A következőket osztotta meg szívből az nb1.hu-val Messengeren:

„háát figyu, a jelenlévők kommentjeiből kb. az jön le, hogy konkrétum szinte semmi nem hangzott el, de szimpik, kapjanak türelmet. nekem az jön le, hogy nagyon próbálnak a szurkolók kedvében járni (mondjuk egy épkézláb balfutóval is megpróbálhatnák :))
meg csatárral
meg kpályássa”

 

Másik emberünk már sokkal megfontoltabb, vele lehet más csapatokról is beszélgetni. Néha…

Most viszont ugye a Honvédról cseteltünk:

„Utána pont arról beszéltünk, hogy keményebbre, harciasabbra -a facebook posztok alapján- számítottunk! Kifejezetten baráti volt a hangulat! Ha részletesebben akarsz tudni az ankétról, a csakblogon olvashatsz róla! A 110. évforduló miatt, 110 éves bérlete fognak kisorsolni! …és anyagilag is segíteni fogják az idegenbe szervezett utazást!”

 

Ezek után nyilván rámentem a csakblogra, ahol egyből a legutóbbi bajnokcsapat egyik legnépszerűbb tagjának a visszatérésről szóló hírrel találkozhattam. Mert ugye ígéret van már pár hónapja a gárda megerősítésére. És most bejelentésre került, hogy a legkisebb király, Ikenne-King, újra kispesti.

Utána jött a hangulatos, szintén szív által vezérelt, újabb szurkolói jelentés, mely felvezetésében két fontos dolgot árul el a kispesti fanatikusok belső világáról.

Két tábor van!

És gyakorlatilag egyből ki is derül a hangulatjelentésből: „Visszatekintve az elmúlt hónapok csak-os blogposztjai alatti kommentcsatákra (már-már háborúra), sokáig kacérkodtam a gondolattal, hogy két beszámolót írok, hadd örüljön mindkét szekértábor; egy optimista, idényvárós, finoman Hemy-fricskázóst az egyik csoportnak, és egy RW-s sajátot, amit pont a káros szekértáborlogika miatt majd el lesz könyvelve a másik csoporthoz tartozónak, noha továbbra sem tartom magam retrográd Hemystának, csak realistának, de ez az utóbbi hetekben már elég volt a fentebbi címkéhez. Szóval ezen gondolkoztam, aztán igazából úgy voltam vele: most mit bohóckodjak külön, leírom a véleményem, aztán lesz ami lesz. Ez következik most.

 

 

Mint a bevezetőben jeleztem, nem vagyok ortodox fanja a Papának. Áfonya bácsi megjegyzését idézve, aki rávilágított: “kellett egy sajátos humorérzék az Öreg értékeléséhez“, az a helyzet, hogy valószínűleg erre a sajátos humorérzékre nyitottak voltak a reléim, sok-sok Hrabalon, Rejtőn, Vonneguton és Vojnovicson, meg egy kis Haseken edződve, de bevallom őszintén, néha a tarkómig le tudtam zsibbadni Old Hemy czukk bornírtságaitól, amikor saját amatőrségünket vagy sóherságunkat épp elbagatellizálta, vagy egyszerűen elkamulta.”

A beszámoló további, kiemelten fontos része: „Jelen volt amúgy a két tulaj közül a kommunikatív arc, Mendelényi boss, akinek mindenkihez volt 1-2 jó szava, összekacsintós belső sztorija, nem indult úgy válasz, hogy ne hangzott volna el n+1 alkalommal, hogy itt minden a szurkolókért lesz, Honvéd-családot építünk, csodálatosak vagytok. Azurák főkommunikér is is rendre visszatért e toposzhoz, amellett, hogy közösséget építenének, és a már az NS-ben (vagy a honlapon?) megfejelent interjúnak megfelelően jelezte, “a klub ott lesz a zsebünkben a mobilon, mert lesz saját app; és véget ér az a tűrhetetlen állapot, hogy csak Fradi TV van a királyin, majd most lesz nekünk is saját rovatunk, de ezért még azért dolgoznia kell“. És megújul a honlap is- közölte még Azurák, aki amúgy (bár utálom ezt az elcsépelt szót, de) tényleg vérprofin kommunikált, finoman hangsúlyozva, hogy mennyivel jobb lesz minden, de nem köpködve hátra feltűnően az emúlt érára, és az annak során a honlapon dolgozókra.

 

 

Nagyobb dicséret/taps két esetben hangzott fel a műfüves pálya melletti lelátón. Először Piroska baráti kör elnök dicsérte meg a profi körítést: valóban, a műfüvön felállított kis pódium, rajta a a 3 bárasztalka és ezek mellett 2-2 bárszék, mellettük rendre Azurák és Gács Pali; Mendelényi és Kun, majd Sannino és tolmácsa (ránézésre Puzsér és Csernus szerelemgyereke), mindez egyenfehér outfitben a zöld fűtalapzaton, normális kihangosítással, ebbe nem lehet belekötni, ez tényleg így kell kinézzen egy normális klubnál. Mondjuk az is igaz, hogy továbbra is állt a kitétel, miszerint “ami jól működött a klubnál, azt megtartjuk“, ugyanis hostessek helyett a Hemy érát idéző akadémista vízhordó szolgák hordták fel a frissítőt a grémiumnak, ez csodás jelenet volt. A konkrét vastaps viszont akkor érkezett, amikor Kun igazgató egy “mi lesz Kamberrel, nem tarjuk itt a stábban a visszavonulása után?” kérdésre annyit felelt: “de igen, mind részéről, mind részünkről nyitottak vagyunk egy ilyen folytatásra, csakhogy Kambi még nem akar visszavonulni, és nem hivatalosan már be is jelenthetem, hogy szóban megállapodtunk az újabb egy éves folytatásról“, ami, ha jól számolom, azt jelenti: 2021-ig nézhetjük, ha a sérülések is úgy akarják, a derék Gyurit hátul (kgyula valahol felsír a távolban). Itt tényleg egy emberként döngött a taps a nézőtéren, az este legemelkedettebb pillanata volt ez.”

Fontos találkozó volt tehát Kispesten, az egyik fontos témakör miatt ejtsünk pár szót a Honvéd, általunk ismert sajtósairól.

Azurák Csaba
A TV2-tők érkezett, az egyik legjobb televíziós-szakember. Ha megvalósulnak a tervei, akkor azok mind prímák lesznek. Meg amúgy sem árt más perspektíváknak is esélyt adni.

 

Sinkó Gábor
Neki marketing oldalon lesznek kiemelt feladatai a kapcsolatrendszere miatt. Az M4-től érkezett, ott a meccsek közvetítéseinek a lebonyolításért felelt leginkább, ami azt jelentette, hogy maguknak a mérkőzések megszervezésében is fontos feladata volt. A szakma tiszteli.

 

Rác Benedek
Jó igazolás volt! Korábban a Nemzeti Sport egyik erőssége volt. A sajtóval való kapcsolattartást prímán kezeli, cikkeivel színesebb lett a kispestiek honlapja.

 

Kaszás Kálmán
Legenda! Több, mint egy évtizede erősíti a sajtósok csapatát, amit ő nem tud a Kispestről, az nem történt meg. Ott lakik a pálya mellett, a KLTE és a Kispesti Futball Ház egyik vezéralakja is. Könyvsorozatban dolgozza fel a klub történelmét! Kincs!

 

A Honvéd kommunikációs stábját segítik még az Aranyoroszlánok hangulatos videókkal, valamint remek, szurkolóo fotósok!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC