nb1.hu

Olaszországból igazolt magyart az MTK, megvan a DAC-Partizan bírója

Stratégia együttműködést írt alá az MLSZ elnöke.

MTK
Az MTK Budapestben folytatja pályafutását Kosznovszky Márk, aki az AC Parma együttesétől szerződik klubunkhoz.

A 19 éves játékos az elmúlt két évet Olaszországban töltötte. A legutóbbi szezonban már gyakran a felnőtt együttessel készülhetett, amelyben be is mutatkozott bajnoki mérkőzésen a Serie A-ban.

A több poszton is bevethető középpályás öt szezont töltött el a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián – tagja volt például U19-es bajnokcsapatunknak is -, onnan igazolta le őt az olasz klub. Kosznovszky Márk korábban a magyar U17-es válogatott tagjaként a korosztályos Európa-bajnokságon – ahol Portugália ellen az ő találatával nyertünk – és világbajnokságon is szerepelt.

– Márk a 2002-es korosztály legsokoldalúbb és az egyik legtöbbre hivatott játékosa, meggyőződésem, hogy a magyar futball jövőjének fontos labdarúgója lesz – mondta a szerződések aláírását követően Polyák Balázs sportigazgató.

Kosznovszky a hatodik igazolásunk a nyári átigazolási időszakban. A fiatal labdarúgó – aki a 15-ös mezt viseli majd – természetesen már szerdán bekapcsolódik együttesünk edzéseibe.

DAC

A svájci Alain Bieri vezeti a csütörtöki EKL-mérkőzésünket.

Az UEFA svájci bírói csapatot nevezett a DAC-Partizan Belgrád Európa Konferencia Liga-mérkőzésre, amelyet július 29-én, csütörtökön 20:45 órától a MOL Arénában rendeznek. A múltheti odavágón 1:0-ra nyert a szerb csapat. A jegyinfót itt találják.

Az e heti találkozót a 42 éves Alain Bieri vezeti majd, aki 2008-ban debütált a svájci élvonalban és 2011 óta FIFA-játékvezető. Tíz felnőtt válogatott találkozó, valamint 16 európai kupamérkőzés áll eddig a neve mellett, de a sípot a francia és osztrák legfelsőbb bajnokságokban is fújta már.

Alain Bieri munkáját honfitársai Marco Zürcher és Guillaume Maire segítik az oldalvonalak mögül, negyedik játékvezetőként Sven Wolfensberger működik közre.

Az UEFA ellenőri tisztségét a lengyel Kazimierz Oleszek tölti be, míg a játékvezetők megfigyelője a ciprusi Christos Nicolaides lesz.

Holnap mindkét csapat a MOL Arénában tart edzést – 17:30-tól a DAC, majd 20:00 órától a szerb gárda. Ezeknek az első 15 perce nyitott lesz a sajtó képviselőinek, míg a szurkolók számára nem lesz megnyitva a stadion.

A gyakorlást mindkét esetben – az UEFA előírásainak megfelelően – külön-külön sajtótájékoztató előz meg. Csapatunkat Németh Antal vezetőedző és Schäfer András fogják képviselni, és az eseményt élőben követhetik YouTube-csatornánkon és Facebook profilunkon.

A szerdai hivatalos program:
16:45 ó: a DAC sajtótájékoztatója (Németh Antal, Schäfer András)
17:30 ó: a DAC edzése (az első 15 perc nyilvános a média számára)
19:30 ó: a Partizan sajtótájékoztatója
20:00 ó: a Partizan edzése (az első 15 perc nyilvános a média számára)

MLSZ

Újabb bajnokságokra kiterjedő stratégiai marketing együttműködést írt alá dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója és dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke. A nemzeti lottótársaság 2019. február óta népszerűsíti sportfogadási termékeit a Szövetség által biztosított kiemelt felületeken az OTP Bank Ligában és a magyar felnőtt férfi nagypályás „A” válogatott mérkőzésein. A partnerek most új szintre emelték az együttműködést a kibővített megállapodással, számos további megjelenési felületet biztosítva és további bajnokságot bevonva a nemzeti lottótársaság sportfogadási termékeinek népszerűsítésére. Az új szerződést a felek a 2024/25-ös szezon végéig évi 7,7 milliárd forint+ ÁFA értékben kötötték meg, az első megjelenésekkel a 2021/22-es szezon őszi idényének első fordulójában találkozhatnak a szurkolók. A megállapodás a magyar felnőtt férfi „A” válogatott esetében teljesítményfüggő díjnövekménnyel egészült ki.

A nemzeti lottótársaság évek óta sikeres marketing együttműködési tevékenységet folytat öt látványsportszövetséggel (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong) sportfogadási szegmense támogatására. Az együttműködések keretében a Szerencsejáték Zrt. vagyoni értékű jogokat vásárol és hirdetőként jelenik meg öt szövetség, 124 klubcsapat és kilenc válogatott által biztosított felületeken dinamikusan növekvő sportfogadási üzletága erősítésére. Az együttműködések sorában fontos mérföldkövet jelentett a Magyar Labdarúgó Szövetséggel 2019-ben létrejövő stratégiai partnerség, amely a nemzeti lottótársaság számára hirdetési megjelenési lehetőséget biztosított az OTP Bank Ligában és a magyar felnőtt férfi nagypályás „A” válogatott mérkőzésein.

A lottótársaság és az MLSZ között létrejött négy évre szóló kibővített tartalmú szerződés a 2024/25-ös szezon végéig biztosít a meglévő hirdetési felületeken túl új, innovatív hirdetési formákat, illetve hatálya kibővül a felnőtt női nagypályás „A” válogatott, a felnőtt férfi futsal „A” válogatott, valamint a MOL Magyar Kupa, a Merkantil Bank Liga, a, Simple Női Liga, és a felnőtt férfi futsal NB I. csapatai által biztosított felületekkel.

Mára a sportfogadási szegmens (Tippmix, Tippmixpro, Totó, Góltotó) a nemzeti lottótársaság árbevételének több mint 54%-át képviseli, a globális trendeknek megfelelően a bukmékeri fogadás dinamikus növekedési potenciállal bír a következő években. Az együttműködés sikerességét is jelzi, hogy a sportfogadásokból származó árbevétel a 2020-as COVID-19 járvánnyal terhelt évben is közel 9%-ot növekedett a 2019. évhez képest, a 2021-es évben pedig várhatóan közel további 25%-ot emelkedik majd. Az elmúlt időszakban a Szerencsejáték Zrt. számos újítást vezetett be a hazai fogadók számára, új fogadható piacokkal megérkezett az e-sport fogadás és a virtuális fogadás a kínálatba, és 2020 novemberében teljeskörűen megújult az online sportfogadási oldal, a tippmixpro.hu. A honlap felhasználói szempontból átláthatóbb és kényelmesebb portállá vált, amely mobilbarát formában, számos új funkcióval, megújult fogadószelvénnyel és interaktív élményt nyújtó élő fogadásokkal gazdagodott.

A Szerencsejáték Zrt. sportfogadási árbevételeinek 61%-át a labdarúgás adja, ezért a lottótársaság stratégiai fontosságúnak tartja a kibővített hosszútávú együttműködést a Magyar Labdarugó Szövetséggel. A megjelenési felületek korábbihoz képest kibővített körével a társaság célja, hogy versenyképességét jelentősen növelje a Magyarországon engedéllyel nem rendelkező szerencsejátékszervezőkkel szemben, tevékenységüket visszaszorítsa és piaci pozícióját ennek megfelelően megerősítse. Kampányüzeneteivel hatékonyan érje el a hazai futball szurkolók és ezen belül a fogadók többmilliós közösségét az együttműködésben biztosított felületek széles körén keresztül.

„A magyar labdarúgás – legyen szó a női vagy a férfi szakágról – egyik legsikeresebb időszaka áll mögöttünk. Elég csak a nemzeti válogatottunk egymás utáni két kontinensviadalon történő szereplésére, vagy a hazai élcsapatok közelmúltban elért nemzetközi sikereire gondolni.  A Szerencsejáték Zrt. számára fontos, hogy immár kibővített formában tovább folytatja gyümölcsöző együttműködését a Magyar Labdarúgó Szövetséggel, ezzel is hozzájárulva a szervezet által elindított kiemelkedő sportági fejlődéshez. Mindezeken túl biztosak vagyunk abban, hogy a megújított stratégiai megállapodás is hozzájárul a Szerencsejáték Zrt. versenyképességének növeléséhez a hazánkban engedéllyel nem rendelkező szerencsejátékszervezőkkel szemben.” – mondta dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint fontos, hogy az MLSZ és a Szerencsejáték Zrt. kapcsolata minél több lábon álljon. Csányi Sándor úgy fogalmazott: „Az MLSZ célja, hogy a magyar futball belátható időn belül ismét a világ élvonalába tartozzon. Ebben a folyamatban vannak már részeredmények. A magyar válogatott egyértelműen előre tudott lépni az elmúlt években: sorozatban két Eb-re jutott ki, és a klubfutball is produkált jó nemzetközi eredményeket, ha nem is minden szezonban. A válogatottak szempontjából – valamennyi szakágban – az utánpótlás munka mellett az határozza meg a jövőt, hogy az NB I-es klubok milyen sikerrel építik be fiataljaikat a csapatokba. A hosszútávú sikerekhez szükség van olyan stratégiai partnerekre, akik bíznak céljaink elérésében, és készek a hatékony együttműködésre. A Szerencsejáték Zrt. ilyen támogató. Úgy gondolom, hogy a két szervezet partneri kapcsolata nem a szerencsének, hanem a tudatos együttműködésnek köszönhetően fejlődik. Saját területén mindkét félnek van oka büszkeségre az elmúlt években végzett munkája kapcsán. Köszönöm partnerünknek, hogy több éve kiemelkedő támogatónk a felnőtt labdarúgásban és örülök, hogy a jövőben kiszélesítjük rendkívül jó kapcsolatunkat.”

A nemzeti lottótársaság saját 2019-es reprezentatív kutatása alapján látható, hogy azok a megkérdezettek, akik találkoztak bármilyen sporteseményen a Szerencsejáték Zrt. hirdetésével, sportszponzorációjával, 31%-ban még pozitívabb véleményt alkotnak a vállalatról (a válaszadók további 38%-a azt jelölte, hogy eddig is jó véleménnyel volt a cégről, így ez nem változott). A 18-29 évesek körében a pozitív elmozdulás még markánsabb: a válaszadók 73%-a számolt be arról, hogy javult a véleménye a Szerencsejáték Zrt.-ről. (forrás: Sportmarketing kutatás 2019.).

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC