nb1.hu

Olaszország, Portugália: távozik a Honvéd alapembere?

Nem játszott a kupadöntőben - elárulta, miért.

Mint ismeretes, a Honvéd szerda este 2-1-re verte a Magyar Kupa döntőjében a Mezőkövesdet. A találkozón nem léphetett pályára Mohamed Mezghrani, a kispestiek alapembere, aki a bd.nl-nek elárulta a hiányzás okát.

"Nem jelezte senki, hogy három sárga lapom volt a kupasorozatban, emiatt eltiltottak és nem tudtam játszani. Nagyon mérges vagyok, nehezen tudom elfogadni, hisz gőzerővel készültem a meccsre" – mondta csalódottan.

 

A 26 éves, algériai-belga kettős állampolgárságú jobbhátvéd 2019 januárjában igazolt a Honvédhoz, ahol amikor nem sérült, alapembernek számít – noha eddig mindössze 15 NB I-es találkozón léphetett pályára hosszú kihagyásai miatt. Szerződése 2021-ig szól, ám elárulta: korántsem biztos, hogy kitölti azt.

"A Ferencváros és a MOL Fehérvár érdeklődéséről is hallottam, ám nem valószínű, hogy váltás esetén magyar klubnál folytatom, hisz Olaszországból és Portugáliából is vannak ajánlataim. Meglátjuk, mit hoz a nyári átigazolási szezon."

 

Mezghrani célja továbbra is az, hogy bekerüljön az algériai válogatottba, korábban már volt megkeresése a nemzeti együttestől.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC