nb1.hu

"Nyert" a koronavírus: Pisont lett a Honvéd ideiglenes edzője

Hivatalos bejelentés.

A Honvéd közleménye:

"A DVTK ellen Giuseppe Sannino helyett Pisont István ül a Honvéd kispadján.

 

A 31-szeres válogatott labdarúgó, a Honvéd-legenda, az NB III-as együttesünk vezetőedzőjeként dolgozó Pisont István irányítja a Budapest Honvédot a következő, február 29-én szombaton 17:00 órakor kezdődő DVTK elleni bajnoki mérkőzésen.

Giuseppe Sannino és másodedzője, Alessandro Recenti helyettesítésére azért van szükség, mert kapcsolatba kerülhettek a koronavírus miatt lezárt területeken élő emberekkel. Az olasz szakemberek semmiféle tünetet nem mutatnak, orvosi ajánlásra azonban nem látogatják a csapat edzőközpontját azóta, hogy az olasz hatóságok óvintézkedéseket vezettek be, és ezért nem lesznek ott a szombati meccsen sem.

A Budapest Honvéd FC felelős klubként mindent megtesz az egészségügyi válsághelyzet megoldásáért, a járvány terjedésének megfékezéséért. A vezetőség elővigyázatosságból – védve a szurkolóit, játékosait és a klubnál dolgozó kollégáit – döntött az ideiglenes helyettesítés mellett.

Az NB III-as együttes vezetőedzőjeként dolgozó Pisont István azt mondta, hogy bár váratlan helyzetben került az első csapat kispadjára, mindent megtesz majd szombaton a sikerért.

„Ismerem a srácokat, ők is ismernek engem, úgyhogy remélem, jól megy majd a közös munka. Az a célom, hogy győzelemmel mutatkozzam be a DVTK ellen. Giuseppével jó a kapcsolatunk, az ő iránymutatásai alapján készülünk. Szeretném élvezni a közös munkát és ezt kértem a játékosoktól is” – mondta Pisont István.

 

A szombati mérkőzéssel kapcsolatos információ az is, hogy klubunk– az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával összhangban – megkéri azokat a szurkolókat, akik az elmúlt hetekben kapcsolatba kerültek az érintett területeken járt emberekkel, vagy maguk is oda utaztak, hogy ezúttal televízión keresztül biztassák a csapatot a DVTK ellen."

FRISSÍTÉS:

Csütörtök 12.46:

Kovács Kálmán Pisont miatt is üzent a kispestieknek – NB1.hu

Honlapunk is beszámolt arról, hogy a koronavírus már az NB I-et is "elérte". A hétvégén a Honvéd a Diósgyőrt látja vendégül. A kispestiek közleménye szerint a szombati mérkőzésen Pisont István irányítja a fővárosi csapatot. Erre azért volt szükség, mert Giuseppe Sannino és másodedzője, Alessandro Recenti kapcsolatba kerülhettek a koronavírus miatt lezárt területeken élő emberekkel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC