nb1.hu

Keményen beszólt az MTK-nak a kispesti edző

Mindkét csapatnak fontos lesz a fővárosi rangadó.

Fővárosi rangadót is rendeznek az OTP Bank Liga utolsó fordulójában: a kiesés rémétől fenyegetett MTK a bronzéremre pályázó Honvédot fogadja. Supka Attila segítőjének, Híres Gábornak pikáns lesz ez a mérkőzés, hiszen futballistaként nyolc éven keresztül erősítette a kék-fehéreket, 1987-ben például bajnoki címet szerzett a gárdával. Ennek ellenére Híres úgy véli, a profi futballban nincs helye az érzelmeknek, így természetesen a győzelem a kispestiek célja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A szakember a Borsnak adott interjújában arra is kitért, hogy szerinte az MTK anyagi helyzete és játékosállománya is jobb annál, hogy az utolsó előtti helyen szerénykedjen.
 
"A mi szakmai irányításunkkal biztosan nem jut ilyen méltatlan helyzetbe az MTK, amelynek anyagi helyzete és játékosállománya is jobb annál, hogy az utolsó fordulóban kiesési gondja legyen" – fogalmazott Híres Gábor.
 
A Honvéd ebben a szezonban még nem kapott ki az MTK-tól a bajnokságban, egy döntetlen mellett egy 2-1-es győzelmet tudnak felmutatni Holenderék. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC